Lehet, hogy velem van a baj, nem zárom ki ezt a magyarázatot. Percről percre érezzük bőrünkön a folyamatos drágulást, rettegve lessük a számláinkat, egyre hangosabbak a nyugtalanító előrejelzések egy gazdasági világválságról. És mégis, mit látok naponta? Bár az üzemanyag ára az egeket veri, mindenki autóval jár. Vannak napszakok, amikor Isten őrizz, hogy autóba ülj, beleőszülsz, míg célba érsz! Az autómosodákban alig találni egy időpontot, amikor te is bekerülsz végre egy már nagyon aktuális „nagytakarításra”. A parkolásról nem is beszélve.
Nem vagyok álszent, az elmondottakból már amúgy is kiderült, hogy én is használom az autót. Persze nem furikázom a gyermeket iskolába, gyalog megy, egyedül. Mégis gyakran ülök autóba én is, szóval magamról is beszélek, amikor értetlenkedem. Igaz, hogy főként olyankor, ha több mindent kell intéznem a város különböző pontjain, és falura, rokoni vagy baráti látogatásra is autóval gurulok ki. Nagyobb bevásárlásra sem gyalog megyek, mert nem szeretnék cipekedni.
És bevásárláskor is mit látok? Főként a nagyobb üzletekben vagy bevásárlóközpontokban. Ember ember hátán, mindenki eszeveszetten rámolja tele a kosarát. Hajlamosak vagyunk amúgy is arra, hogy elindulunk a listával, aztán egy halom be nem tervezett cuccal érkezünk haza, mintha a holdra készülnénk. A lényeg, hogy szinte mindenhol kígyózó sorokat kell végigállni, amíg a pénztárhoz ér az ember.
Az ingatlanok ára is a csillagos égben, mégis működik a piac, és az utazási irodák is teljes gőzzel beindultak. Normális körülmények közt ezeken mind nem kéne csodálkozni, de mostanság… Mindenki azért panaszkodik, hogy egyre nehezebben boldogul a pénzzel, hogy kétségbeejtőek a kilátások, és lám, mégis. Na, ezt nem értem. Hogy lehet, hogy mégis mindent felvásárolunk, saroktól sarokig autóval járunk? Ja, és a teraszokat, kávézókat, kiskocsmákat nem is említettem. Sosem üresek.
Még csak véletlenül se értsen félre senki, ez nem valami számonkérés vagy gonoszkodó kötekedés, hiszen teraszokra én is be-beütöm magam, és a fentebb említett dolgokban is érintett vagyok. Mondjuk, házat nincs szándékomban venni, és még a nyaralásom is a levegőben, majd meglátom, mikor, hogyan, hová. Csak egyszerűen nem értem, akkor hogyan is állunk a nincstelenséggel, ha mégis az élet úgy megy tovább, mintha minden rendben volna. Vagy ez csak a látszat? Esetleg önámítás? Én tényleg nem értem. Hogy van ez?
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
