Nincsenek szavak: három éves gyereket erőszakoltak meg a menekültszálláson

Nincsenek szavak: három éves gyereket erőszakoltak meg a menekültszálláson

Az európai menekülttáborokban már nem egyszer fordult elő nemi erőszak – ám ennyire borzalmas esetre még soha nem derült fény. A svédországi Stavanger városában egy három éves (!) kisfút erőszakoltak meg.

A rendőrök még nyomoznak az ügyben, gyanúsított még nincs. A nyomozók nem zárják ki, hogy

a szerencsétlen kisgyermeket többen is megerőszakolták.

A hatóságoknak egy héttel ezelőtt jelezték az esetet, ám a svéd médiában csak tegnap közölték a hírt. Elképzelhető tehát, hogy ezúttal is egy olyan, migránsok által elkövetett szexuális bűncselekményről van, amit a megpróbáltak elhallgatni.  nem az első eset lenne. Egy tavaly augusztusi fesztiválon egy mintegy 50 főből – többségükben bevándorlókból – álló banda zaklatott lányokat – az ügy csak a héten került napvilágra.

Hírdetés

A rendőrök titkolózása mögött ugyanakkor az is meghúzódhat, hogy múlt szerda óta nem jutottak előre az ügy felderítésében.

A kisfiút állítólag egy közös helyiségben erőszakolták meg, ám sem a menekültszállás közel 800 lakójából, sem az egészségügyi és biztonsági személyzetből

nem találtak senkit, aki tanúskodott volna.

Azt mondják, egyikük sem látott semmit.

A kisfiút édesanyjával együtt a helyi nemi erőszak krízisközpontba, majd a Stavengeri Egyetemi Kórházba szállították, a gyermeket azóta is ott ápolják.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »