Nincsenek nők, csak menstruátorok – üzeni Soros

Nincsenek nők, csak menstruátorok – üzeni Soros

A Soros alapította és finanszírozta Közép-Európai Egyetem (CEU) szerint ideje „új, gender-semleges szavakat” használnunk az olyan „idejétmúlt” kifejezések helyett, mint a nők, anyák vagy lányok.

Magyar Menedék - Ősmagyar

Amint a Mandiner.hu tájékoztatásából kiderül, a CEU kiállítást nyitott a menstruációról, arról, hogy a fránya, bigott megkötöttségek mennyire szörnyen meghatározzák az amerikai és európai emberek felfogását még ma is. Mert például az elmaradott Amerikában úgy tartják, hogy menstruáció alatt nem szabad szexelni. Pedig a CEU szerint lehet. Amúgy pedig „nem csak a nők menstruálnak, hanem a transzneműek is”, ezért nem volna szabad megsérteni őket az olyan kifejezéssel, mint a „női higiéniai termék”.

Hírdetés

Az egyetem hallgatói sem voltak azonban elragadtatva a látványtól. „A feedbackek céljára ott hagyott papírokon legalábbis olyasmik virítottak, hogy „Hagyjátok abba! Ez a biológiai működés, nem fogyatékosság!”, meg hogy „Ez hülyeség! Nem általános iskolában vagyunk!”A kiállításon osztogatott szórólapokon ugyanis egyenesen az állt, hogy az lenne a legjobb, ha a nőket ezentúl „menstruátoroknak” vagy „menstruációval rendelkező embereknek” neveznénk.

Mindezekről értesülvén hogy, hogy nem, Csurka István jutott eszembe. Csurka már az 1990-es évek elején megkongatta a vészharangokat, nem feledkezve meg Soros leleplezéséről. Az ő „nyílt társadalmá”-ról. Ami persze fából vaskarika. Minden, csak nem nyílt – legalábbis a normalitás irányában nem az.

Hazánk tényleg következmények nélküli ország. Úgy tűnik, Soros nálunk olyan, mint közmondásosan a tehén Indiában. Ha elterpeszkedik a sínen, a villamos megáll és nem megy tovább addig, amíg onnan fel nem méltóztatik kelni…


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »