Az elmúlt időszakban két olyan külpolitikai esemény is történt, amelyeket az úgynevezett szélsőjobboldal józanabbik fele enyhe gyanakvással figyelt, a kóserjobboldal pedig pezsgőt bontott miattuk. Az egyik az olasz jobbközép koalíció hatalomra jutása Olaszországban Giorgia Meloni és az Olasz Testvérek vezetésével, a másik pedig szintén egy „jobboldali” koalíciónak kikiáltott hatalomátvétel Svédországban (valójában ebben a szövetségben egyedül a Svéd Demokraták minősülnek, illetve csak minősülnének jobboldalinak, de erről majd mindjárt).
Mivel érdeklődésünk homlokterébe esik mindkét eset, ezért külön-külön publikációkat szenteltem nekik, amelyek a pillanatnyi politikai helyzeten túl Meloni és a Svéd Demokraták esetében is azt taglalták, mennyire számít ez valódi jobboldali fordulatnak, vagy egyáltalán, miket lehet várni ezektől a győzelmektől. Egyik esetben sem voltam optimista, jó okom volt rá, s mint utóbb kiderült, jól tettem.
Az egyszerűbb szituációt Meloni teremtette, nyilatkozatai alapján tudni lehet(ett), mire kell számítani tőle világnézeti téren, amelyet a korábban Hitlert méltató jelöltjük, Calogero Pisano felfüggesztésével koronázott meg, aki nem mellesleg volt olyan szerencsétlen, hogy saját magától is elhatárolódott.
A Svéd Demokraták esetében – noha a választás pillanatában még konkrétumokat nem lehetett felvonultatni (egyetlen árulkodó tényt, az Izrael-barátságot leszámítva) – szintén nem lehettünk túl optimisták, ennek számos oka van. Egyrészt joggal lehetünk eleve gyanakvóak minden „szélsőjobboldali” párt esetében, valóban azok-e, vagy csak a mindent szélsőségesnek tituláló európai légkör aggatta rájuk a jelzőt – a Svéd Demokraták programjuk alapján egyáltalán nem minősülnek annak. Másrészt liberálisokkal közös koalícióval akarták „megmenteni” Svédországot, harmadrészt pedig ne felejtsük el, hogy Svédországról beszélünk. Paradigmaváltást tehát senki sem várt, de alig telt el pár hét, és máris sikerült a Svéd Demokratáknak egy rendkívül antipatikus alakulattá válniuk a szememben.
Mint kiderül, a pártban vannak gondolkodó emberek, csak éppen „demokratáéknak” a nagy „jobboldali igyekezetben” ez nem igazán tetszik. Rebecka Fallenkvist frissen megválasztott képviselőjüknek nem igazán jött be az Anne Frank-franchise arcátlan nyomulása, erről pedig kifejtette őszinte, habár kissé nehezen értelmezhető véleményét, mire a párt „jutalmul” az összes tisztségétől megfosztotta, köztük a saját hírműsoruk vezetésétől is, mely állást médiaszemélyiségként Fallenkvist töltötte be. Persze a kötelező ajvékolás sem maradhatott el, aktivizálódott az izraeli nagykövet stb-stb.
Azonban Fallenkvist – aki több megnyilvánulása alapján lelkes nemzetiszocialista lehet – körül sem teljesen minden klappol. A tegnap még elérhető Facebook-oldala mára már inaktív volt (ennek mondjuk sok oka lehet), az eredetileg Instagramon megtalálható bejegyzést törölte, továbbá – ezt a törzsi örömben kitörő magyar források nem említik – de SMS-t küldött egy népszerű svéd napilap, a Dagens Nyheter részére. Nem a jó édes anyukájukba küldte el őket, hanem éppen ellenkezőleg, állítása szerint félreértették:
„A könyv megindítóan ábrázolja az emberi jót és rosszat. A jó Anne, aki az első fejezetekben úgy éli békés életét, mint minden más fiatal lány és érdeklődik a fiúk iránt (amit említettem is), szembe van állítva a nácizmus gonoszságával.” Az „érdeklődés a fiúk iránt” kifejezést Fallenkvist eredeti bejegyzésében „a kanosság maga” jelentette, azért a kettő nem teljesen ugyanaz, így vagy tényleg nagyon félreértette mindenki a képviselő asszony szavait, vagy magyarázkodásra adta a fejét, amely hamvába holt dolog. Azonban az is fontos tény, hogy személyesen azóta sem nyilatkozott, bejegyzést sem írt semmilyen közösségi felületre, így ez az egyetlen SMS, amely a Canossa-járást megtestesíti. Ennek fényében pedig – lehet, hogy ez csak én naivitásom – de jogunk van kételkedni ennek a szöveges üzenetnek a valódiságában is.
Az európai kóserkonzervativizmus, vagy kóserjobboldaliság egy tátongó zsákutca, melynek csapdájába Nyugat- és Kelet-Európában egyaránt bele szokás sétálni. A valódi változásokat kívánó szavazók így olyan „jobboldalinak” vélt alakulatokra és hiéna képviselőikre adják le voksukat, akiktől változásokat várnak, majd amikor ezek a változások nem, vagy máshogy jönnek el, mint ahogy kellene, sokan csalódnak és nem foglalkoznak többé közügyekkel pártszinten. Ha pedig őszinte hangok valami csoda folytán pozíciókhoz jutnak kóserkonzervatív pártokban, azokat hamar elnyomják, kirekesztik. Az európai patriótáknak így nem csak azt kell megszűrni, melyek azok a politikai pártok, amelyekben még megbízhatnak, hanem azt is meg kell tanulniuk, hogy saját világnézetükért bocsánatot kérni nem szabad, sőt, ennek tetejében még hasztalan is, mert akik felé szól, azoknak nem a megbocsájtás a legismertebb erénye és akkor most még nagyon finoman fogalmaztam.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
