Nincs többé nátha – elbúcsúzhatunk egy utált betegségtől

A megfázás lehetséges gyógymódját találták meg brit kutatók, akiknek „kissé radikális” módszere a náthát okozó megannyi vírus helyett magát az emberi szervezetet célozza meg.

A vizsgált gyógyszer blokkolja a szervezetben azt a kulcsfontosságú fehérjét, amelynek segítségével a megfázást okozó vírusok sokszorozódni és terjedni képesek – írta a BBC News.

A laboratóriumi eredmények szerint a módszer képes bármelyik náthavírust megállítani, amennyiben elég korán kezdik alkalmazni. A kutatók szerint

A londoni Imperial College kutatói jelenleg a gyógyszer belélegezhető változatának kifejlesztésén dolgoznak, hogy csökkentsék a mellékhatások kockázatát.

A Nature Chemistry című folyóiratban publikált kutatásban laboratóriumi körülmények között, emberi tüdősejteknél alkalmazták a szert, mely perceken belül működésbe lépett és megcélozta az NMT nevű fehérjét. A náthás fertőzéseket okozó vírusok mindegyikének erre az emberi fehérjére van szüksége a szaporodáshoz.

Hírdetés

„Még ha el is kapja valaki a betegséget, a szer akkor is segíthet a tünetek kezelésében” – tette hozzá a szakember, aki szerint a módszer nagy segítség lehet például az asztmások számára, akik nagyon betegek lehetnek egy náthától.

Tate szerint az emberi szervezet megcélzása a kórokozó helyett „kissé radikális” módszer, de teljesen logikus lépés, mivel „igen trükkös” vírusokról van szó. A náthavírusok nem csupán rengetegen vannak és sokfélék, hanem nagyon gyorsan változnak, ami azt jelenti, hogy rövid idő alatt képesek ellenállóvá válni a gyógyszerekkel szemben.

A vizsgált szer teljesen blokkolta a náthát okozó vírustörzsek egy részét anélkül, hogy kárt okozott volna az emberi sejtekben. Ennek ellenére

A nátha gyorsan és könnyen terjed emberről emberre. A fertőzést okozó vírusok 24 órán keresztül képesek megmaradni az emberi kézen és a különböző felületeken. A fájdalomcsillapítók és megfázás elleni gyógyszerek képesek enyhíteni a tüneteket, de jelenleg nincs olyan kezelés, amellyel megfékezhető a fertőzés.

A tünetek – orrfolyás, vagy orrdugulás, tüsszögés és torokfájás – gyorsan jelentkeznek és néhány nap alatt felerősödnek. Az emberek többsége egy hét után már jobban van, de egy enyhe nátha akár néhány hétig is elhúzódhat.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »