Nincs több zsarolás: Szijjártó Péter végre fogja hajtani a jászberényi megállapodásait

Nincs több zsarolás: Szijjártó Péter végre fogja hajtani a jászberényi megállapodásait

Úgy néz ki, múlt vasárnap duplán is nyertek a változást akaró választópolgárok Jászberényben. A megismételt polgármester-választáson az ellenzéki Budai Lóránt majdnem kétharmados győzelmet aratott a fideszes Szabó Tamás felett, másrészt Szijjártó Péter külügyminiszter az Alfahírrel kedden közölte:

a maga részéről végre lesznek hajtva a megkötött megállapodások.

„Természetesen a vállalatokkal kötött megállapodásaimat végre fogom hajtani, őszintén remélem, hogy az önkormányzat a jövőben olyan színvonalú munkát fog majd végezni, amely lehetővé teszi a vállalati megállapodások tiszteletben tartását. Ez kizárólag a polgármesteren fog múlni, illetve a megválasztott képviselőkön”

– fogalmazott lapunk érdeklődésére Szijjártó Péter.

Arra a felvetésünkre, hogy sokan zsarolásról beszéltek a korábbi kijelentése kapcsán, a politikus már árnyalta a képet:

„az akcióterv és program hiánytalan megvalósulása nem rajtam múlik, nem az én vállalatokkal kötött megállapodásaimon múlik, hanem azon, hogy az önkormányzat végre tudja-e hajtani azokat a szükséges intézkedéseket, amelyek kellenek ahhoz, hogy ezek a megállapodások végbemenjenek”.

Ahogy arról beszámoltunk, a múlt héten a külügyér egy hatpontos akciótervet jelentett be Jászberényben, amely arról szólt, hogy az Electroluxból elbocsájtott 800 munkavállaló ne kerüljön utcára. Szijjártó Péter akkor többek között leszögezte, hogy akik Jászberény (akkori, fideszes) vezetőit hibáztatják az Electrolux globális döntéséért, azok „szimplán hazudnak”. Az MTI beszámolója szerint Szijjártó Péter elmondta azt is, hogy a felvázolt megoldások működőképesek, azokat végre is tudják hajtani, ugyanakkor

Hírdetés

nagyon nehezen tartaná elképzelhetőnek a megoldás végrehajtását, ha nem annak kidolgozójával kellene azt megpróbálni.

Ez utóbbi mondatot kétségtelenül lehetett úgy értelmezni, hogy ha vasárnap nem nyer ismételten a „kidolgozó” Szabó Tamás, akkor Jászberényt büntetni fogja a kormány. Igaz, erre volt már példa Budapest esetében is – akkor az önkormányzati választások előtt Gulyás Gergely fenyegetőzött azzal, hogy a kormány csak Tarlós Istvánnal kötött megállapodást, majd az ellenzéki győzelem után a kancelláriaminiszter kénytelen volt visszakozni, és arról beszélni, hogy tiszteletben tartják a választók döntését. 

Íme a hatpontos akcióterv 

  • Az egyik megállapodást Rosenberger Magyarország Kft.-vel kötötték meg, a vállalat új, 6,5 milliárd forintos beruházást hajt végre, ezzel 150 új munkahely jön létre – emelte ki. A fejlesztéssel a vállalat megnöveli jászberényi kapacitását az autóalkatrész-gyártás területén. A törvény által lehetővé tett maximális pénzügyi támogatást kapja meg a kft. egyedi kormánydöntés formájában, vissza nem térítendő támogatásként.
  • A másik a Szatmári Kft. 1,4 milliárd forintos beruházása, amelyhez 680 millió forint támogatást ad a kormány a Nagyvállalati beruházási támogatási program keretében és 30 új munkahely jön létre. Emellett a cég vezetése vállalta, hogy 7 év alatt 50 százalékos béremelést ad a dolgozóknak. Az 1,4 milliárd forintból új, automatizált raktárközpont épül.
  • A térségben egy jól ismert, magyar tulajdonú, közepes méretű vállalkozással is folytatnak tárgyalásokat jászberényi ipari hagyomány újjáélesztéséről gazdasági tevékenység formájában. A tárgyalás egy 3,5 milliárd forintos beruházásról szól, amely szintén új munkahelyeket teremt. A cég nevét a következő hetekben jelentik be.
  • Az Electrolux mintegy 330 ezer porszívó bérgyártására pályázatot írt ki, az erre jelentkező két jászberényi vállalat kormányzati támogatást kap, így nagy eséllyel pályáznak arra, hogy a porszívógyártás ezen része Jászberényben maradjon.
  • Az ötödik pontként a kormány stratégiai partnereivel, részben a megyében, részben a térségben működő nagyvállalatokkal, a ZF Hungária Kft.-vel és a Thyssenkruppal is tárgyaltak arról, hogy a kapacitásaik fenntartásához, illetve növeléséhez munkaerőre van szükség. Mindkét vállalat a magyar gazdaság megbecsült, fontos stratégiai szereplője, magas megbecsültségi fokkal rendelkező munkahelyeket ajánl. A két nagyvállalat vezetése és az Electroluxtól távozó dolgozók közötti közvetítést megkezdték.
  • Az Electrolux telephelye kiváló infrastruktúrával rendelkezik és jövő évtől ütemezetten fel fog szabadulni. Például ott található egy 14 ezer, valamint egy 5700 négyzetméteres csarnok is. Csütörtökön hallgatnak meg egy tájékoztatást arról, hogy milyen ütemben, milyen infrastruktúra szabadul fel az Electrolux gyártóbázisán, amelyeket azonnal ki tudnak ajánlani a kész gyártási infrastruktúrát kereső partnereknek.
  •  


    Forrás:alfahir.hu
    Tovább a cikkre »