Nincs pánik Szoboszlai Dominik esetleges klubváltása miatt Lipcsében

Nincs pánik Szoboszlai Dominik esetleges klubváltása miatt Lipcsében

Erről Marco Rose, az RB Leipzig labdarúgócsapatának vezetőedzője nyilatkozott.

„Relatíve nyugodt vagyok ezzel kapcsolatban. Szo kitűnően fejlődött itt, azt hiszem, ő is tudja, milyen szerepet tölt be a csapatnál, milyenek a körülmények, amelyek között dolgozhat” – mondta Rose a pénteki sajtótájékoztatón.

Hozzátette, a legfontosabb, hogy Szoboszlai most a hátralévő három mérkőzésre összpontosítson; szombaton a Bayern München otthonában szerepelnek a harmadik helyen álló lipcseiek, majd a Schalke együttesét fogadják, valamint a kupadöntőben címvédőként lépnek pályára.

„Különben pedig mindegy mit beszélünk, a végén úgyis a tények lesznek az érdekesek. De, amint mondtam, nem izgulok emiatt” – hangsúlyozta Rose, aki tavaly szeptemberben vette át a lipcseiek irányítását, és vezetése alatt Szoboszlai a – Gulácsi Pétert és Willi Orbánt is foglalkoztató – német gárda kulcsemberévé vált.

A magyar válogatott kapitányának a szerződése 2026-ig szól a Leipzignél.

Sajtóhírek szerint leginkább az angol Newcastle United szeretné megszerezni Szoboszlait, aki a héten úgy nyilatkozott, hogy még három mérkőzésig biztosan az RB Leipzigben játszik.

Nyitókép: MTI/EPA/Filip Singer

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »