Nincs olyan politikai életút Európában, mint Orbán Viktoré

Nincs olyan politikai életút Európában, mint Orbán Viktoré

Egyedülálló a magyar miniszterelnök életútja Európában Georgi Markov bolgár konzervatív politikus szerint, aki Orbán Viktorról szóló könyve kapcsán úgy nyilatkozott: a magyar kormányfő egyszerre fenomén és jelenség.

Könyvet írt a magyar kormányfőről Orbán-jelenség címmel Georgi Markov bolgár konzervatív politikus. A Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorának adott interjúban a képviselő kiemelte, hogy a magyar kormányfő Európa jövőlátója, aki 2014-ben megjósolta a neoliberalizmus végét, és egy évvel később ő volt az eső, aki a migránsinvázió veszélyeire hívta fel a figyelmet. A szerző állítása szerint Európában nincs olyan politikusi életút, mint Orbán Viktoré.

Georgi Markov szerint Orbán Viktor egyszerre fenomén és egyszerre jelenség. Sem pártelnöknek, sem elnöknek, sem miniszterelnöknek nincs ilyen életrajza, aki 1989-ben a kommunizmus ellen küzdött és azóta is a politikai életben van. Harminc éven keresztül választották meg parlamenti képviselőnek, négyszer miniszterelnökké választották, háromszor kétharmaddal.

– Azért jelenség, mert hatása túlnyúlik Magyarország határain – hangsúlyozta, emlékeztetve: 2015-ben Orbán Viktor volt az első, aki kimondta, hogy nem migránsáradatról van szó, hanem betolakodókról, a terrorizmus trójai falovairól, akik Európára törnek. Öt évvel később, 2020-ban pedig egész Európa belátta Orbán Viktor igazát.

Hírdetés

Ma Magyarország Orbán politikájának köszönhetően biztonságos országnak számít – húzta alá a bolgár politikus, aki szerint itt a fiatalok a Margitszigetről nyugodtan nézhetik a Dunát anélkül, hogy a hátukba bárki is kést szúrna, ahogy ez Párizsban történt.

Kitért arra is, hogy a visegrádi négyesből az elmúlt évtizedben olyan formációt hozott létre a magyar kormányfő, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni Európában. Már Szlovénia, Szerbia és Lettország is a csoport felé „gravitál”. Példaként hozta fel az Európai Bizottság elnökének kiválasztását, amikor a V4-ek és Emmanuel Macron ellenállásán bukott el a csúcsjelölti rendszer, valamint azt, hogy a francia elnök megváltoztatta álláspontját Magyarországgal kapcsolatban. Macron megértette, hogy Európa nemzetállamokból áll, és hogy nem lehet szó Európai Egyesült Államokról – tette hozzá.

Markov kiemelte: Orbán Viktor egy hős, mert tíz év alatt egymillió határon túli magyarnak állampolgárságot adni egy hőstettnek számít.

A volt alkotmánybíró egyedülállónak nevezte a magyarországi sportberuházásokat is, külön méltatva a Duna Arénát, amely szerinte az első számú sportlétesítmény Európában. Emellett elismerően szólt a stadionokról is. Úgy fogalmazott: minden stadiont bejárt Európában, a Puskás Ferenc Stadion egy ékszer.

A magyar miniszterelnökről szóló kötet 2019. szeptember 11-én a magyar határnyitás harmincadik évfordulóján jelent meg Bulgáriában. Georgi Markov elmondta, hogy a megjelenés másnapján a bolgár parlamentben is bemutatta a könyvet, ahol nagy érdeklődéssel fogadták. Ezután húsz városba is elvitte a kötetet, és minden helyszínen nagyjából száz példányt vásároltak meg az író-olvasó találkozókon – emlékezett vissza a szerző.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »