Nincs nyugalom Örményországban

Nincs nyugalom Örményországban

Ismét tízezrek vonultak Jereván utcáira az örmény miniszterelnök lemondását követelve szerdán, amiért hivatalos békemegállapodást sürget a szomszédos Azerbajdzsánnal.

Az örmény főváros szívébe vezető utakat és hidakat betonkeverőkkel és teherautókkal torlaszolták el. Többen Nikol Pasinján kormányfőre utalva azt skandálták, hogy „Örményország Nikol nélkül”.

Szórványos összecsapások is voltak a tiltakozók és a biztonsági erők között, úgy tudni többeket előállítottak.

Hírdetés

„A vezetéssel csak egyetlen dologról vagyunk hajlandóak beszélni, mégpedig a haladéktalan lemondásáról” – hangoztatta Ishán Szaghatelján a parlament ellenzéki alelnöke. Egyben felszólította az örményeket, hogy csatlakozzanak a polgári engedetlenséghez és folytassák a napi rendszerességű tiltakozó akciókat.

Értesülések szerint a tüntetők a törvényhozás és a belügyminisztérium épülete előtt gyülekeznek, a rendőrség óva intette a megmozdulás résztvevőit attól, hogy megkíséreljék megrohamozni a kormányzati épületeket. A parlament épületében az ellenzék a kormányfő jelenlétében a lemondását követelte. Pasinján közölte, hogy foglalkozni kíván a sérelmekkel, de mielőtt ezt megtehette volna, az ellenzék kivonult a gyűlésteremből.

A Hegyi-Karabah miatti több évtizedes konfliktus 2020. szeptember 27-én éleződött ki újra. Azerbajdzsán nagyszabású hadműveletet indított a hivatalosan hozzá tartozó, de örmény ellenőrzés alatt álló térség és az örmények által elfoglalt környező területek visszafoglalására. A több mint 6500 halálos áldozatot követelő konfliktus Örményország súlyos vereségével végződött, vissza kellett vonulnia fontos területekről, amelyeket az 1990-es évek eleji első győztes háború óta az ellenőrzése alatt tartott. Jóllehet a felek 2020. november 9-én fegyverszünetben állapodtak meg, a határ menti térségben rendszeresek a provokációk.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »