Az emberi társadalomról, vagy éppen társadalmi kísérletekről szóló filmek mindig is kiemelt helyen szerepeltek az ízlésvilágomban. Tipikusan olyan alkotások ezek, amelyeket szomorú vagy éppen depressziós hangulatban egyáltalán nem érdemes megnézni, mert sötét atmoszférájuk mellé rendszerint a kiábrándító valóságot mutatják meg, ami az ember és ember közötti kapcsolatokat illeti. A műfaj egyik zászlóshajója az 1997-es A kocka című film (a folytatásokat inkább hagyjuk), amely többek számára talán ismerősen cseng, és amely közelebbi-távolabbi rokonságban áll a mai alanyunkkal is. Mivel a jó filmeket lassan nagyítóval kell keresni (az idei filmgyártást pedig amúgy is visszaveti a járvány), úgy gondoltam, hogy A platform című alkotás megérdemli, hogy "papírra" vessem a gondolataim vele kapcsolatban. 2020-ban már önmagában az is nagy szó, ha egy frissen készült filmről egyáltalán lehet akármit is mondani az agyatlan baromságok helyett, úgyhogy A platform már önmagában is képez egyfajta értéket. Érdekesség, hogy A platform Netflixen jelent meg, amely finoman szólva sem a konzervativizmus bástyája (sokkal inkább a politikai korrektségé), ám még itt is találunk olyan címeket, amelyekre érdemes odafigyelni. Az összegzésem során igyekeztem minél kevesebbet elárulni a film konkrét történetéből (tehát kerültem a nagyobb spoilereket), ám egyszer-egyszer – hogy érthető legyen egyáltalán, miről beszélek – mégis jobban bele kellett mennem a részletekbe e célból. Nem vesz el vagy nem ad hozzá semmit a film megtekintése során, ám akiket ez mégis zavar, azoknak most időben szóltam. Lássuk hát!
A Föld túlnépesedése a harmadik világnak (polkorrekt néven: fejlődő országoknak) köszönhetően rendkívül aktuális kérdés, amellyel kapcsolatban elsődleges faktor a jövőbeli embertömegek energiafelhasználásának mértéke, valamint az élelmezés problémája. A környezetszennyezés mértékének tükrében főként aggasztó kérdések ezek, hiszen a víz- és élelemszükséglet a legalapvetőbb (emberi) szükségletek közé tartoznak. Utóbbira épül fel A platform című film, mely az élelemszerzésen keresztül mutatja be, hogyan épül (vagy nem épül) fel az emberi hierarchia egy Gödör nevű helyen. A Gödör emeletekből, úgynevezett platformokból áll, amelyeket mind elláttak egy-egy számmal (1-től haladunk lefelé). A Gödör (amely kvázi egyetlen helyszínként maga a társadalmi kísérlet helyszíne is) rendkívül mély, még a filmben is találgatják, milyen mély lehet, erre aztán a film végén kapunk majd egyenes választ. Minden egymásra épülő platform egyfajta cellaként működik, minden ilyen cellába két ember kerül. Mindegy egyes platform közepén egy lyuk tátong, amelyen napi egyszer leküldenek egy ételektől roskadozó asztalt. Az asztal liftként funkcionál, minden platformon (1-től kezdődően) nagyjából fél percet időzik, ezalatt tömhetik tele hasukat a Gödörben raboskodó emberek. Gondolom nem kell hozzá sok fantázia, hogy kitaláljuk: ahogy haladunk lefelé, az élelem elfogy, így az alsóbb szinteken már csak az összecsócsált maradék jut, aztán egy idő után már az sem. Ezzel párhuzamosan minél inkább leereszkedünk, annál inkább hatalmasodik el a részben éhség okozta őrület, egymás legyilkolása (aztán megevése) "mindennapossá" válik.
A csavar azonban abban van, hogy a platformok lakói havonta változnak (az utolsó napon elgázosítják, majd álmukban átköltöztetik őket), tehát aki az előző hónapban az első szinten volt, az legközelebb könnyen kerülhet a 130.-ra. A rabok egyébként rövidebb-hosszabb ideig tartózkodnak a létesítményben, ahová egy személyes tárgyukat is elhozhatták.
Mondanom sem kell, hogy a "társadalmi eredmény" kiábrándító. A film során kevés kivételtől eltekintve a határtalan önzés és az emberi lélek sötét oldala az, ami elsősorban elénk tárul. Ha mindenki csak annyi porciót enne naponta, ami az életben maradáshoz szükséges, akkor még a legalsó szintre is jutna némi élelem, ám ez a megoldás soha egy percig fel sem merül. A platform egyfajta hierarchiát mutat be, ahol a felsőbb szintek (néha szó szerint is) szarnak az alsóbbakra, az alsóbb pedig a még alsóbbra. Mindig is érdekes kérdés volt, egy-egy rendszeren belül hogyan és miképpen épül fel a hierarchia, a magukra valamit adó politikai pártoknak is van erről elképzelése, terve (jelen sorok írója a teljesítményalapú, meritokratikus berendezkedésben hisz). Amiben A platform különleges, az az, hogy a Gödörben nincsen egy állandó alá- és fölérendeltségi viszony, hiszen a felállás havonta változik. Akikre előző hónapban magasról tettél, azok könnyen lehet, hogy legközelebb egyel feletted lesznek, és pokollá teszik az életedet. Ez (plusz az éhség és a bezártság) egy olyan destabilizált légkört alkot, ahol az ember napok alatt átváltozik a legsötétebb ember alatti lénnyé, csak azért, hogy egyen néhány falatot és túléljen. A film pedig a főszereplőn mutatja be, milyen változásokon megy keresztül egy frissen (és önszántából) bekerült férfi ebben a tébolydában.
A platform működtetőit a filmben Adminisztráció néven emlegetik és A kockához hasonlóan itt sem derül fény a kilétükre. Ennélfogva logikus, hogy a szándékaik is ismeretlenek, kezdve azzal, hogy milyen célból alkották meg a komplexumot. Számomra a legfőbb kérdés mégsem az Adminisztráció kilétével kapcsolatos. Sokkal inkább az furdal, hogyha ez a valóságban történne, vajon ugyanígy viselkednének a bentlakók, még abban a tudatban is, hogy legközelebb akár ők is lehetnek "annak a bizonyosnak" a rossz végén? A válasz számomra – minden optimizmusom ellenére is – egy borítékolható igen. A szuperbörtön falai között történtek pedig nyugodtan kivetíthetőek a "való világra" is, amennyiben az étel a Földön elosztott javakat szimbolizálja. Mondanunk sem kell, hogy világunkban "kik azok", akik a felső szinteken lebzselnek és akik ezen javak fölött kedvükre rendelkeznek. Már csak az a kérdés, ha ezt a globális elitet kvázi lecserélnénk, változna-e a helyzet? A film szerint nem. Ennek ellenére mindennemű hasonló párhuzammal óvatosan kell bánni, hiszen a Gödörben mindenféle keretváltoztatás nélkül cserélődik a hierarchia, magyarul nem szabják át a "játékszabályokat". Egy valóságban történő váltás esetén azonban nyilván magát a "játszóteret" is át kellene alakítani.
A platform szinte egyetlen helyszíne maga a börtön, így akinek egy film mozgalmassága az állandó "pörgést" és a helyszínek változatosságát jelenti, az nem ezt az alkotást keresi. Aki pedig azt várja, hogy a rabok kitörnek a komplexumból, és megdöntik a "hatalmat", az is csalódni fog. Számtalan film közben felvetülő kérdésre még csak érdemi választ sem kapunk, amely bizonyos szinten engem frusztrált ugyan, de ismerve a hasonló filmeket, ez is borítékolható volt számomra.
A platform nem szűkölködik a brutalitásban sem, amely abszolút beleillik ebbe a fenyegetett, elkeseredett, sötét és fojtogató légkörbe. Akik szeretnek egy-egy film megtekintése után még órákig gondolkodni vagy beszélgetni a látottakról, azoknak bátran ajánlom, még azzal együtt is, hogy konkrét és egyenes válaszokat szinte alig kapunk…
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Eddig megjelent filmelemzéseim:
– Állóháború – gondolatok az 1917 című filmről
– Alacsonyan repülnek a klisébombák? – gondolatok a Midway című filmről
– Légy üdvözölve, magyar testvér! – Észak felé!
– Rend és körforgás: Az oroszlánkirály
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
