Nincs két baloldal, egy baloldal van: hazugok, tolvajok, seftesek

Nincs két baloldal, egy baloldal van: hazugok, tolvajok, seftesek

A baloldali csempészbotránnyal kapcsolatos fejleményekről számolt be Facebook-oldalán Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.

Csütörtökön derült ki a baloldal csempészbotránya: Legény Zsolt, a baloldal külügyi munkatársa a magyar-ukrán határon bukott le, az autója tele volt cigarettával – emlékeztetett az előzményekre államtitkár.

Most Legény Zsolt azt állítja, nem tudja, hogy a cigaretta hogy került az autóba, csak úgy ott volt. Na persze! Így szokott ez történni – kommentálta Legény védekezését, aki nem mellesleg az MSZP Országos Etikai és Fegyelmi Ügyek Tanácsának elnöke is volt.

De még súlyosabb, hogy Legény Zsolt azt állítja, ő hívta a helyszínre a magyar konzulokat és kért konzuli segítséget – ezzel is az ártatlanságát akarja bizonyítani. Azonban Legény Zsolt hazudik. A magyar konzulokat az ukrán vámosok hívták a helyszínre, mert megalapozott gyanúval folytattak vizsgálatot. Legény Zsolt tehát hazudik! – rögzítette Menczer Tamás.

Hírdetés

Az elmúlt időszakban tanultam egy érdekes retorikai fordulatot a baloldaltól, most hadd használjam én. Nincs két baloldal, egy baloldal van. Hazugok, tolvajok, seftesek – húzta alá.

Minden baloldali pártvezetőnek nyilatkozatot kell tennie, és el kell mondaniuk Jakab Pétertől Gyurcsány Ferencig, hogy hányan érintettek a csempészbotrányban, hányan kaptak eddig és hányan akartak kapni ebből az illegális jövedelemből. Hazugok, tolvajok, seftesek – zárta szavait az államtitkár.

www.demokrata.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »