Nincs gyanúsítottja a rendőrnő ellen elkövetett nemi erőszaknak

Nincs gyanúsítottja a rendőrnő ellen elkövetett nemi erőszaknak

Zsiga Katalin őrmester állítása szerint két kollégája elkábította és megerőszakolta.

Szexuális erőszak miatt tett feljelentést a Készenléti Rendőrség őrmestere, Zsiga Katalin december elején. Állítása szerint két kollégája a szüzességét elvéve megerőszakolta őt az egyik közös műszakjuk után.

A nő a Blikknek akkor azt nyilatkozta, hogy a kollégái körében keringő videóból szerzett tudomást a szexuális erőszakról. Azt mondták neki, hogy két, vele együtt szolgáló rendőr elkábította és megerőszakolta, mindezt pedig felvették videóra.

Hírdetés

Az ügyben a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség más akaratnyilvánításra képtelen állapotát felhasználva, azonos alkalommal, többek által elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt rendelt el nyomozást. Az ügyben a sértetten kívül hat embert hallgattak ki, de helyszíni szemle és adatgyűjtés is volt.

„Az eddig beszerzett bizonyítékok alapján a bűncselekmény megalapozott gyanúja nem állapítható meg, ezért az ügyben jelenleg nincs gyanúsított” – válaszolta Polt Péter Harangozó Tamás írásbeli kérdésére. A szocialista képviselő a nyomozás részleteiről érdeklődött, és kérdésére a legfőbb ügyész azt is megerősítette, hogy amennyiben indokolt lesz, „a nyomozó ügyészség vizsgálni fogja a sértettet ért esetleges megalázó bánásmód miatt az elöljáró felelősségét is” – számolt be a Telex.

Zsiga Katalin a videofelvételről azt mondta a Blikknek, hogy azt csak a nyomozó ügyészségen hajlandó megmutatni. A Szegedi Nyomozó Ügyészség pár napja az rtl.hu megkeresésére ugyanakkor azt közölte, hogy a rendőrnő tanúvallomása szerint ilyen felvétel nem került a birtokába, és azt ő nem is látta.

– írták.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »