"Nincs átjárás" – Az osztrák hadsereg határvédelemre készül, a kontinenshódítók egyelőre úton vannak

Az osztrák hatóságok szorosan figyelemmel követik a határokat, egyelőre nem érkezik több migráns az olasz-osztrák határon keresztül Ausztriába – mondta az osztrák Szövetségi Bűnügyi Hivatal (Bundeskriminalamt, BKA) illetékese az Ö1 közszolgálati rádióban kedden, miután a védelmi tárca már vasárnap páncélozott járműveket indított az olasz határhoz, hogy szükség esetén kordában tudja tartani a menekülthelyzetet.

Gerald Tatzgern, a BKA emberkereskedelem és csempészet elleni főosztályának vezetője a rádiónak elmondta: a tiroli és karintiai határszakaszon nem fogtak el az utóbbi időben nagyobb számban Olaszországból érkező menekültet. Arról is beszélt, hogy akár hetekig is eltarthat, míg az Olaszország partjaihoz érkezett "menekültek" elérik az osztrák határt.

Tájékoztatása szerint a legtöbben Nigériából, Szudánból, Eritreából vagy Elefántcsontpartról érkeznek, és a jelenlegi ismeretek szerint nagyjából egymillióan várják Líbiában, hogy Európába utazhassanak, és az embercsempészek legalább 800 amerikai dollárt (nagyjából 220 ezer forint) kérnek fejenként azért, hogy Líbiából Olaszországba szállítsák őket. Hangsúlyozta, hogy a tapasztalatok szerint a migránsok főként Németországba, Svédországba, Norvégiába vagy Svájcba és Franciaországba utaznak tovább.

Ausztriában már előkészületeket tettek, ha a nagy számban Olaszországba érkező betolakodók észak felé indulnak. A védelmi tárca már vasárnap harci járműveket irányított Tirolba a Brenner-hágó térségébe, többek között négy Pandur típusú páncélozott szállító járművet is útlezárásokhoz.

Hírdetés

Hans Peter Doskozil osztrák védelmi miniszter hétfőn arról beszélt, hogy "a nagyon közeli jövőben" a határellenőrzés visszaállítására és az osztrák hadsereg ezt támogató bevetésére számít az olasz határon, mozgósítás esetén a kontingens három napon belül bevethető.

A védelmi miniszter az osztrák hadsereg bevetését elengedhetetlennek tartja, amennyiben az Olaszországba érkező sáskaáradat nem mérséklődik. Hozzátette: összesen 750 katona áll készen határvédelmi feladatokra.

Günther Platter tiroli tartományvezető kedden üdvözölte a védelmi miniszter bejelentését, hogy a Brenner-hágó határszakasz ellenőrzéséhez megtették az előkészületeket. Úgy vélte: világos jelét kell adni annak, hogy a szóban forgó határszakaszon "nincs átjárás". "Amennyiben a helyzet úgy kívánja, az lesz a legfontosabb, hogy nem az Európai Unió előírásait, hanem Tirol tartomány érdekeit figyelembe véve ne engedjük át a Brenner-hágónál az illegális bevándorlókat" – jelentette ki.

Az ausztriai Tirolt és az olaszországi Dél-Tirolt összekötő Brenner-hágóhoz tartozó határirányítási rendszer tavaly nyáron elkészült, de "menekültáradat hiányában" a határ ellenőrzését egyelőre nem kezdték meg. A konténerekben elhelyezett regisztrációs központban 24 óra alatt 1200 embert tudnak nyilvántartásba venni, mintegy 160-an fogják ellátni az adminisztratív teendőket. Nagyobb
menekültáradat esetén 240-en is dolgozhatnak a regisztrációs központban.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »