Nigériai maffia Olaszországban

Nigériai maffia Olaszországban

Ismeretes, hogy Olaszországban mintegy hárommillió, főként afrikai migráns él. A nagyobb részük vagy az észak-afrikai államokból, vagy pedig Fekete-Afrika országaiból indult el. Befogadásuk elsősorban az olasz baloldali kormánynak volt köszönhető, azonban a tavaly márciusi olasz parlamenti választások a jobboldal győzelmét hozták és ez fordulatot jelenthet az eddigi negatív folyamatokkal szemben.

A nemzetközi szabadkőművesség, a Kalergi-tervre alapozott koncepciója egy vegyes lakosságú, multietnikus Európa vízióját vázolta fel már a XX. század elején. Kivitelezését a jelen pillanatban, bizonyára pár év alatt szándékoznak befejezni. Ez valószínűleg az eddigi európai civilizáció megszüntetését eredményezné.

A romboló folyamatok elsősorban azokon a helyszíneken, településeken modellezhetőek, ahol többségbe kerülhetnek a migránsok. Ezen enklávékban a különféle liberális víziókkal és téveszmékkel ellentétben nem a fajták, a különféle etnikumok és vallások békés és harmonikus együttműködése észlelhető, hanem a bűnözés és a szélsőséges vallási fanatizmus felerősödése. Ezek többségbe kerülése végső soron felszámolhatja a keresztény vagy a laikus európai civilizációt. Figyelmeztető jel, hogy Németország, Belgium, Franciaország, Svédország egyes városaiban már rendkívül erőteljes, kriminalisztikai és vallási karaktervonások jelentek meg ezekben az enklávékban.

Olaszországban a fekete-afrikai bevándorlás egyes településeken, bár még nem megfordíthatatlan, de mindenképp káros és veszélyes helyzetet idézett elő.

A dél-itáliai Castel Volturno városkában, a nagyszámú nigériai bevándorló jelenléte kicsiben előrevetíti a „multikulturális” Európa jövőjét. A város egyes részein úrrá vált a nigériai maffia, a Black Axe. Tevékenysége főként a drogkereskedelemre, a prostitúció kihasználására irányul.

Nem túlzottan felemelő utcai jelenet

A helyzetet rontja, hogy a lakosság normális életvitelét zavarják, lehetetlenné tehetik. Az ilyen jellegű bűnszervezetek jellegzetessége, hogy lassan ellenőrzésük alá vonják az élet számos területét.

Maradtak volna inkább otthon

Matteo Salvini, az Északi Ligát képviselő belügyminiszter és Giorgia Meloni a Fratelli d’Italia vezetője a hadsereg átfésülő akcióját javasolják a rend helyreállítása céljából a városban.

Hírdetés

Jó kézben a fiúk

Salvini és Meloni határozottsága ismeretében nem is kizárható egy ilyen határozott lépés. Salvini egyébként szorgalmazza az általános hadkötelezettség helyreállítását is. Zárójelben említjük, egyébként mintegy éve, Mohamed Buhuri Nigéria elnöke felelős módon kérte honfitársait, térjenek haza és segítsenek hazájuk újjáépítésében a Boko Haram pusztításai után.

Itáliában ma is nemzeti hagyomány és érték a hadsereg

Ismeretes, hogy a francia szabadkőművesség legújabb, egyébként sikertelen trükkje, Emanuel Macron és az olasz kormány között főként a migrációhoz történő viszonyulás miatt élesedtek ki az ellentétek. Újabb adalék ezekhez, hogy az olasz kormánypártok vezetői nyilvánosságra hozták, hogy Franciaország az úgynevezett gyarmati frank, vagyis a Francia Közösség afrikai államai számára kibocsátott frank segítségével finanszírozza saját költségvetését. Az olasz vezetők szerint ez az afrikai országok kizsákmányolását jelenti.

Vitát jelent a jelenlegi olasz kormánypártokon belül az áprilisban bevezetendő állampolgári alapon járó jövedelem /reddito di cittadinanza/ kérdése. A kormányfőt adó zöld jellegű protestpárt, az 5 Csillag Mozgalom ki akar tartani választási ígéretei mellett, a Fratelli d’Italia viszont nem fogadja el a főként adóbevételekből származó 7,1 milliárd euró összegre rúgó kiadást. Giorgia Meloni a munka szabadságát, a munkából származó jövedelmet állítja szembe a lényegében teljesítmény nélküli kifizetéssel.

Giorgia Meloni a gyarmati frankkal

Külön probléma, hogy az 5 Csillag Mozgalom e jövedelmet ki szándékozik terjeszteni az Itáliában már bizonyos ideje élő migránsokra és a reménységekre és a rejtett erőforrásokra. Az utóbbiak főként nomád, városkörnyéki telepeiken élnek.

Bizonyára a világ pénze sem lenne elég a reménységeknek

Továbbá az is rontja a francia-olasz kapcsolatokat, hogy Franciaország vonakodik kiadni Olaszországnak azt a 12 bujkáló terroristát, akik az ólom évei névvel illetett 1972-82 közötti periódusban, főként a Vörös Brigádok militáns tagjaiként terrorista akciókat, gyilkosságokat követtek el. A Marine Le Pen vezette Nemzeti Front szégyenteljesnek nevezi, hogy a jelenlegi francia kormány nem képes megtenni e diplomáciai, nemzetközi jogi gesztust.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »