Niedermüller védelmezői

Niedermüller védelmezői

A múlt héten szerveztek tüntetést Niedermüller Péter kijelentései miatt. Azt már többen kitárgyalták, vajon a megfelelő módon és retorika mentén tiltakoztak ellene vagy sem, azonban kevesebb szó esett egy szűk kis csoportról, amelyik bizony a DK-s politikus mellett vonult az utcára. Magyarul azért, hogy vállalják: helyénvalónak tartják, hogy a gyurcsányista polgármester „rémisztő képződménynek” nevezi a keresztény, heteroszexuális fehér embereket, tehát a magyar társadalom többségét.

Bocsánatot azóta sem kért, lényegében némi magyarázkodás után az tűnt ki, igen, valóban viszolyog ettől a rétegtől.

Olvasóink által birtokunkba jutott pár felvétel erről a nagyjából 30-40 fős társaságról, információink szerint ők voltak jelen a korábban elhíresült Hunvald-féle krumpliosztáson, ahol megtörtént az a Monty Python-filmekbe illő jelenet, ahol az ismert anarchista felforgatót, Gulyás Mártont zsidózva kergették el a cigányok.

Lássuk a kapott felvételeket, mit alakítottak.

//vk.com/video_ext.php?oid=207753182&id=456239871&hash=dba557d7435ec746&hd=1

Azon túl, hogy látunk a felvételeken olyan szövegekkel ellátott táblákat is, melyeket a magyar nyelv keretein belül sajnos nem sikerült értelmeznünk, van olyan, ami egyértelmű üzenettel bír. Például a „csuhások, térdre, imához” egyértelműen keresztényellenes jelmondat (még akkor is, ha egy ’92-es orbáni mondatból eredeztetik), de elnézve a tömeget, nem sokan voltak, akikre megfeleltethető lett volna a keresztény, fehér és heteroszexuális megnevezés egyaránt.

Hírdetés

Vajon mi lehetett a fizetség? Egy zsák krumpli?

Ja, és voltak valóban rémisztő képződmények, mégpedig hazánk élvonalbeli antifasisztája, a homokos zászlót szorongató Noé Krisztina, aki a bolsevik Vajnai Attila férje. Az egyik felvételek ő is látszik. Ha esetleg valaki nem ismerné fel, közlünk néhány korábbi fotót róla. Elnézést kérünk ezért olvasóinktól.

Lantos János – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »