Niedermüller futballszakértő

Niedermüller futballszakértő

„Megint az egyszer sikerült magunkat ország-világ előtt gyalázatosan lejáratni. Nem a 4-0-ás eredményre gondolok, hiszen az nem feltétlenül szégyen, csak pontosan kifejezi a távolságot az európai futball élvonala és a magyar labdarugó válogatott teljesítménye között. És még csak nem is az az igazi szégyen, hogy minden válogatott mérkőzésen van néhány száz, rasszista módon viselkedő, bekiabáló, poharakat dobáló idióta. Tudjuk, hogy futball huligánok Európában mindenütt vannak, mint ahogy azt is tudjuk, vagy legalábbis feltételezzük, hogy a magyar foci drukkerek döntő többsége nem rasszista, sőt, semmiféle közösséget sem vállal ezekkel az alakokkal.

Az igazi szégyen sokkal inkább az, hogy a külügyminiszter, meg az egész jobboldali holdudvar, élén éppen Schmidt Máriával (akinek a bejegyzése persze inkább pszichés látlelet, mint sem komolyan veendő hozzászólás) mentegeti ezt a viselkedést. Az igazi botrány az, hogy a miniszterelnök a sokadik egész Európában megvetést kiváltó cirkusz után sem szólal meg, és nem mondja azt, hogy ezt a viselkedést ő elítéli, helyteleníti, vagy valami hasonló. Az igazi szégyen az, hogy nem volt magyar labdarúgó, aki odament volna az angol játékosokhoz, és azt mondta volna, hogy »sorry«. (Vagy volt, csak erről nem szólnak a hírek?). Vagy talán azért nem volt, mert megtiltották nekik? Így aligha van mit csodálkozni azon, hogy az európai sajtó ezzel a söpredékkel azonosítja Magyarországot.

Hírdetés

De akárhogyan is van, mégis csak fel kell tenni a kérdést, miért nem ítéli el a magyar kormány, a jobboldali holdudvar a futball huligánokat. Csak nem azért, mert számít a »szolgálatukra«, mondjuk a választások körül, vagy éppen az elvesztett választások után? Gondoljunk csak 2016. február 23-ra, amikor futball huligánok akadályozták meg a Nyakó Istvánt az országos népszavazási kezdeményezése beadásában. Vagy csak véletlen, esetleg rosszakaratú híresztelések lennének a »Kubatov katonáiról«, »Kubatov kopaszairól« szóló hírek, pletykák? Akárhogyan is. A kormány nemcsak eltűri, hanem kifejezetten védi azokat a rasszista futball huligánokat, akik jelentős károkat okoznak hazánknak. Ezt pedig nem lehet, és nem is fogjuk tűrni.”

Niedermüller Péter: Megint sikerült magunkat ország-világ előtt lejáratni


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »