Nicolas Sarkozy élesen bírálta Emmanuel Macron döntését

Nicolas Sarkozy élesen bírálta Emmanuel Macron döntését

Nicolas Sarkozy élesen bírálta Emmanuel Macron döntését Mészáros Richárd2024. 06. 16., v – 18:45

Nicolas Sarkozy volt francia államfő (2007–2012) élesen bírálta vasárnap az előhozott nemzetgyűlési választások kiírását, amelyek szerinte „hatalmas kockázatot jelentenek az ország és a köztársasági elnök számára”.

Emmanuel Macron jelenlegi államfő pártjának a múlt vasárnapi európai választásokon elszenvedett veresége után írt kétfordulós előrehozott parlamenti választásokat június 30-ra és július 7-re, ezeknek a felmérések szerint a legnagyobb esélyese a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés (RN).

Nicolas Sarkozy a Le Journal du dimanche című hetilapban megjelent interjúban „furcsának” nevezte Emmanuel Macron azon döntését, hogy az európai parlamenti választások után azonnal visszaküldi az állampolgárokat az urnákhoz.

„Nagyobb a veszélye annak, hogy megerősítik a haragjukat, mint annak, hogy megtagadják azt” – vélte a volt államfő.

A nemzetgyűlés feloszlatása „hatalmas kockázat az ország számára, amely már most is széttöredezett, mert olyan káoszba taszíthatja, amelyből nagyon nehezen fog kikászálódni. És az elnöknek is, akinek még három éve hátra van a mandátumából, és akitől szívesebben láttam volna, hogy a három évet arra használja, hogy elérje, amit a franciák akarnak” – fogalmazott Nicolas Sarkozy.

„Most, hogy a feloszlatás eldőlt, az elnöknek nemcsak azt kell elmagyaráznia, hogy miért döntött így, hanem azt is ki kell fejtenie, hogy mit értett meg a francia nép üzenetéből, és világosan meg kell mondania, hogy mit akar tenni. Minden más stratégia összefüggéstelen” – mondta az exelnök.

Hírdetés

Nicolas Sarkozy szerint „nagy hiba lenne úgy küzdeni a Nemzeti Tömörülés ellen, mintha az nem változott volna”. Az exelnök úgy látja, hogy „az RN gazdasági döntéseinek érvényessége sokkal fontosabb szempont, mint az a teljesen hamis problémafelvetés, hogy a köztársasági közösséghez tartoznak-e vagy sem”.

Az RN megerősödésével szembeni fellépés „nem a vele való ijesztgetésben” rejlik – véli Nicolas Sarkozy.

A volt államfő bírálta saját pártja, a jobbközép Köztársaságiak vezetőjének, Éric Ciottinak a döntését is, amellyel elfogadta Marine Le Pen ajánlatát a két párt közötti választási szövetségre.

A pártelnök egyébként egyedül maradt az álláspontjával, és a vezetőség kizárta őt a pártból.

„Hibázott, amikor lezárt egy vitát, mielőtt annak esélye lett volna kibontakozni (…) A vezetőség elé kellett volna vinnie (a kérdést), és javasolnia, hogy a párttagok rövid időn belül elektronikusan szavazzanak. (…) Ez nem lett volna a demokrácia megtagadása” – mondta Nicolas Sarkozy.

A volt elnök kijelentette, hogy a lényeget tekintve nem támogatja a szövetséget a pártja és az RN között, miután a hagyományos jobboldal „olyan gyenge, hogy inkább beolvadásról van szó”. „Az RN helyettesének lenni nem ambíció, hanem a lemondás beismerése” – vélekedett.

„A Nemzeti Tömörüléshez való csatlakozás ma azt jelenti, hogy egy 28 éves fiatalember [Jordan Bardella, az RN miniszterelnök-jelöltje] útjába állsz, aki ha sikerrel jár, nem adja át a helyet, ha pedig elbukik, magával ránt” – hangsúlyozta Nicolas Sarkozy. Szerinte Jordan Bardella „soha nem volt olyan helyzetben, hogy bármit is irányíthasson”. „Vezetheti-e valaki Franciaországot ilyen fiatalon és ennyire tapasztalatlanul? Ezt a tényt minden franciának mérlegelnie kell” – tette hozzá.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »