Advent 1. vasárnapja (C év) – Gondolatok az evangéliumhoz (Lk 21,25–28.34–36)
Emberlétünk legfontosabb, lényegi mivolta rajzolódik ki a mai evangéliumi szakaszban az Úr Jézus szavai által: „Nézzetek fel” (Lk 21,28). Már a görög bölcselők így határozták meg az embert: anthroposz, vagyis fölfelé néző lény.
Erről a csodálatos távlatról szól Jézus szava itt és most: „emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok ideje” (Lk 21,28). Elgondolkodtató számomra, hogy ezt épp akkor mondja, sőt tudatosítja bennünk az Úr Jézus, amikor minden jel arra mutat, hogy itt a „végső visszaszámlálás”, amikor a huszonnegyedik órához közeledünk. Sokan vannak, akik nem veszik figyelembe Jézus szavait, ezért félelemmel és rettegéssel telnek el, mert úgy érzik: váratlanul, készület nélkül éri őket az Úr (újra)eljövetele, s mint holmi csapda, üt majd rajtuk az az óra.
Van azonban egy sokkal jobb lehetőség is számunkra. Imádkozni és virrasztani kell szüntelen, hogy megállhassunk az Emberfia színe előtt. A mi jó Urunk ezt az utat mutatja nekünk.
„Indulj az úton, előre nézz!” – így énekeltek fiataljaink egy nyári táborban, amikor úttalan utakon jártam, s a hegy alatt már az autóm is elakadt, ezért gyalog, hátizsákomban a szentmise „kellékeivel” tartottam feléjük. „Életed útját végig kell járni, és az út végén Jézus fog várni” – szólt az ének befejezése. Igen, ez az út egy másik lehetőség: keskeny, de egyedül járható ösvény, amely az üdvösségre vezet. Ez az út sem mentes a küzdelmek, kísértések és próbák sorától, de megvan a krisztusi célja és értelme. Ha egyszer ráléptem, már most megérezhetem örömeit is.
Végezetül egy személyes tanúságtételt osztok meg az idei adventi találkozáshoz. Az a fiatal, aki elkísért az imént említett nyári tábor lakóihoz, egy alkalommal örömmel fedezett fel egy plakátot, melyet egy Győrött működő, de az egész világon mindenütt jelen lévő közösség (a Sant’Egidio közösség) készített. A plakáton három célcsoportot, három időpontot és három helyszínt jelöltek meg az adventi találkozás jegyében: az első hétre egy idős betegekről gondoskodó otthont, a másodikra egy hajléktalanszállót, s végül a harmadik adventi hétre egy templomot, ahol háborús menekültek vágynak majd szívükbe egy keveset a karácsony fényéből, melegéből és öröméből. A fiatalember, aki nem sokkal azelőtt bérmálkozott, így fogalmazta meg nekem tanúságát: „Én ebben a templomban voltam elsőáldozó, itt találkoztam először az Úr Jézussal. A másik két helyszín is ugyanilyen fontos állomás lett azóta az életemben. Ott hetente találkozhattam az idős és magányos betegekkel, illetve hajléktalan, leginkább szeretetre éhező és szomjazó testvéreimmel. Mindkét helyszín szinte egyenértékűvé vált számomra a templommal, hiszen úgy érzem, ott is ugyanúgy személyesen Jézussal találkozom, ő jön közel hozzám szükséget szenvedő felebarátaimban.”
Legyen ez a tanúságtétel minden kedves Olvasó számára személyes élménnyé az adventi hetekre, sőt, inkább egy életre szóló programmá! Olyan csodás feladat ez, amelyből valóban az Úr Jézussal való élő találkozás igazi karácsonyi ajándéka fakad majd mindannyiunk szívében!
Szerző: Bognár István
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
