Nézzen csak a híradás mögé: biztosan „magyarokat” futtatott a „magyar” rabszolgatartó Floridában

Két, férfiakat prostitúcióra kényszerítő magyar állampolgárt ítélt el egy floridai bíróság. A Miami Herald cikke meg is nevezi a magyarokat, akiket embercsempészetért, bűnszövetkezet szervezéséért és zsarolásért is bűnösnek találtak.

Magyar Menedék - Lovasíjász

A beszámoló szerint a még szerdán elítélt Berki Viktor és Ács Gábor ügyvédei annyit tudtak felhozni védelmükben, hogy az ellenük tanúskodó, homoszexuális férfiak csak kitalálták, hogy erőszak alkalmazásával prostituálták őket. Mindezt mégpedig azért, hogy ilyen módon valahogy elkerülhessék a Magyarországra való visszatoloncolásukat. A két férfi New Yorkban és Miamiban futtatott három magyar fiút, akiket férfiakkal való szexelésre kényszerítettek, és gyakorlatilag szexrabszolgákként tartották őket.

A tevékenységre céget is alapító banda már 2012-ben biztosan működött, a tanúvallomások szerint az egyik áldozat akkor repült ki New Yorkba abban a téves hitben, hogy Amerikában legális tevékenységet fog folytatni. A bűnbanda egyik tagját aztán 2015-ben elítélték.

Vas András János 2015 decemberében 11 év börtönt kapott. Bűne szintén az volt, hogy szexrabszolgaságra kényszerített fiatal meleg férfiakat.

Hírdetés

Az Index akkor Berkiről azt írta, hogy az amerikai kaland előtt rendőrként dolgozott Magyarországon.

A hatóságok szerint a magyar bűnbanda a GayRomeo.com melegeket kiszolgáló randioldalon vette fel a kapcsolatot áldozataival. Több alkalommal webkamerán is közvetítették a melegek közötti nemi aktusokat. A vallomásokból kiderült, a három szexrabszolga sokszor nem kapott elég ételt, megvonták tőlük az alvást és ahelyett is kuncsaftokkal való közösülésre kényszerítették őket.

Brenda Mezick ügyész úgy érvelt, figyelembe kell venni azt a súlyosító körülményt, hogy a huszonéves, képesítéssel nem rendelkező áldozataik teljesen kiszolgáltatott helyzetben voltak, akiknek sürgősen pénzre volt szükségük, és akik úgy jöttek ki az Egyesült Államokba, hogy nem beszélték az angolt. Az embercsempészetet, a modern rabszolgatartást senki sem tolerálja, ezért mindenki védelmet élvez – összegzett az ügyész a tárgyaláson.

A peres eljárásban még nem mondták ki a végső ítéletet, de a két férfi feje felett kétszáz év börtön lóg, tekintetbe véve az egyes bűncselekmények után kiróható tételeket.

mno


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »