Nézőpont: Orbán a legnépszerűbb, Gyurcsány a legelutasítottabb

Nézőpont: Orbán a legnépszerűbb, Gyurcsány a legelutasítottabb

Gyurcsány Ferenc, a DK és Vona Gábor, a Jobbik elnöke a két legnépszerűtlenebb és a legelutasítottabb pártelnök-listavezető a Nézőpont Intézet január 15. és 18. között, ezer ember megkérdezésével készült országos reprezentatív felmérése szerint.

A kutatás szerint Orbán Viktor miniszterelnököt, a Fidesz vezetőjét a megkérdezettek 54 százaléka szeretné „fontos politikai pozícióban” látni, 39 százalék azonban nem szeretné. Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje a második legnépszerűbb, 43 százalékkal, az elutasítottsága 27 százalékos – ezzel ő a legkevésbé elutasított pártelnök, de ennek hátterében az is állhat, hogy az ismertsége 19 százalékponttal elmarad a hivatalban lévő kormányfőjétől.

Szél Bernadett, az LMP miniszterelnökjelöltje a harmadik, népszerűsége 40, elutasítottsága 35 százalékos. A népszerűségi lista végén Gyurcsány Ferenc áll 22 százalékkal, míg Vona Gábort a megkérdezettek 30 százaléka szeretné „fontos politikai pozícióban” látni. Utóbbi két politikusnak magas az elutasítottsága is: Vonát 54, Gyurcsányt 69 százalék nem látná szívesen fontos poszton.

Hírdetés

Gyurcsány Ferenc népszerűsége ugyan magas. 78 százalékos a magukat baloldalinak mondók körében, de minden más párt szavazói, és még a rejtőzködők is berzenkednek ellene, ennek köszönhető rossz helyezése – írja a Nézőpont elemzése. Hasonló a helyzete Vona Gábornak, akit a Jobbik-tábor 91 százaléka kedvel, a többi párt támogatóinak azonban közel 80 százaléka elutasít.

(MNO)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »