New Orleans ma is fontos hely Juhász Katalin2023. 07. 04., k – 07:47
Évtizedek óta ő az első számú hazai jazzénekes. Már ezzel is maradandót alkotott, meghonosított nálunk egy „egzotikus” műfajt. De emellett komoly edukációs tevékenységet is végez, az általa szervezett Pozsonyi Jazznapokon 48 év alatt a szcéna legnagyobb sztárjait láthattuk. Az átkosban bizony nem volt egyszerű ez a misszió, sok tragikomikus történetet mesélhetne, de most másról kérdeztük, a NOLA című új albumról. A rövidítés azt rejti: New Orleans, Louisiana.
Ilyen projekt tudtommal nem született még a világon. Ugyanaz az öt szám szerepel a lemezen szlovák és angol verzióban, utóbbiakat amerikai zenészek vették kezelésbe egy New Orleans-i stúdióban.
Én sem tudok hasonló őrültségről. Kiküldtem a demókat a producernek, aki szabad kezet kapott, hozhatta az általa kiválasztott zenészeket, akik azt csináltak a számokkal, amit akartak. Bónuszként szerepel az albumon egyik régebbi nagy kedvencem, a Balada o štyroch koňoch, 4 kone v NOLA címmel, mert kíváncsi voltam, mihez kezdenek vele. Az új számok egyébként a koronavírus-járvány alatt születtek, a szlovák verziókat saját zenekarommal vettem fel.
A lemez producere az a Jamison Ross volt, aki a legjobban éneklő jazzdobos, és akit a 2018-as Pozsonyi Jazznapokon volt szerencsénk látni. Meglepett, hogy producerként is dolgozik…
Engem nem, mert alaposan átböngésztem a honlapját, mielőtt meghívtuk Pozsonyba. Egy évvel azelőtt a kezembe került az aktuális albuma, és teljesen oda voltam tőle, éjjel-nappal azt hallgattam. Már akkor volt némi hátsó szándékom, úgyhogy örültem, amikor elfogadta a meghívásunkat a jazznapokra. És a személyes találkozás a vártnál is jobban sikerült. Egy lelkes, kreatív, csupa szív fickót ismertem meg, aki nem riad vissza a kihívásoktól. Kiderült, hogy bár Floridában él, de New Orleansban is van egy stúdiója, és természetesen mindenkit ismer az ottani szcénából. Akkor még nem mertem előhozakodni az ötletemmel, de fél évre rá koncertezett Bécsben, és ott már régi ismerősként üdvözöltük egymást. Megpedzettem, hogy lenne-e kedve egy közös munkához. Azonnal igent mondott. Akkor még nem tudtuk, hogy a Covid hamarosan lecsap a világra, és minden projekt csúszik ezáltal. De az is tény, hogy a NOLA album teljesen másképp nézne ki a világjárvány nélkül… mert abban az időszakban születtek a rajta szereplő számok – egyébként más repertoárt terveztem.
Szóval kiküldte az új dalok egy szál gitáros verzióit Jamison Rossnak, és várta a visszajelzést?
Igen. Úgy képzelje el őket, mint a festőknél az első skicceket, amelyek általában még ceruzával születnek, és csak később színezik ki őket. Jamison Ross elég gyorsan jelentkezett. Azt mondta, hogy mindent megszervezett, már ki is választotta a közreműködő zenészeket, nekem csak annyi dolgom van, hogy odautazzak és asszisztáljak, azaz felénekeljem a dalokat a stúdióban. Mentem is, mihelyt tudtam. Leírhatatlan érzés volt hallgatni, mit művelnek azok a kiváló zenészek az én kis dalaimmal. Ráadásul folyamatosan kérdezgették, hogy elégedett vagyok-e a teljesítményükkel, ne vegyük-e fel még egyszer, más hangszerelésben ezt vagy azt a számot. Mondanom sem kell, hogy erre nem volt szükség, hiszen akik a jazz bölcsőjében szívták magukba ezt a zenét, azok egészen más dimenzióban mozognak. Számomra rendkívül fontos volt, hogy elsősorban az ő érzéseik, meglátásaik, zenei megoldásaik legyenek jelen a felvételeken. Úgy éreztem magam, mint egy kíváncsi kamasz, aki élete első dalait mutatja meg olyanoknak, akik nála sokkal szakavatottabbak.
Nagyon különböznek egymástól az itthon felvett, illetve az amerikai verziók?
Szerintem elég jelentősen, némelyikre alig lehet ráismerni. De persze nem akarom befolyásolni a hallgatókat. Ki-ki választhat, melyik verzió áll hozzá közelebb. Azt akartam megmutatni, mennyire másként gondolkodhatnak ugyanarról a dalról különböző zenészek. Hogy a jazz a legszabadabb műfaj. A szlovák verzió teljesen én vagyok, ahogyan én a legjobbnak véltem abban a pillanatban az adott dalt. A másikat pedig rábíztam az amerikai zenészekre, szóval tulajdonképpen egy kísérletbe csöppenhetnek a hallgatók, egy kicsit talán ők is részesei lehetnek annak a meglepetésdömpingnek, amelyben nekem volt részem New Orleansban. Ültem a kabinban, hallgattam, mit játszanak, és ráénekeltem. Mert hogy mindent élőben vettünk fel, nem volt semmiféle utólagos csiszolgatás. Ezt is én akartam így. A zenészek előtte persze alaposan elemezték és lepróbálták a számokat, aztán játszották a saját verziójukat.
Lehet, hogy ez nehéz kérdés, de felismerhető, hogy New Orleansban készültek ezek a felvételek? Miben különbözik az ottani atmoszféra mondjuk a New York-i szcénától?
Hadd legyek kicsit önző. Számomra mindenképp felismerhető New Orleans az ott készült dalokban. Meg győződésem, hogy nem mindegy, milyen környezetben ülnek le zenélni ugyanazok a muzsikusok. New Orleans ma is fontos bástyája a jazz azon vállfajának, amelyet én a legjobban szeretek. Minden sarkon egy híres klub üzemel, érezni a levegőben a zenét, elég végigsétálni az utcákon…
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
