Nevezetes szintet ért el az euró árfolyama

Nevezetes szintet ért el az euró árfolyama

A részvénypiacoknak igen rossz volt a hét első kereskedési napja. A jelentősebb észak-amerikai részvényindexek hónapok óta nem estek ekkorát, őket követte Kína, ahol a fő részvényindex folytatta a lejtmenetet. A devizapiacon viszont alig lehetett észrevenni a részvénypiaci mozgások hatását, és ennek talán az az oka, hogy a hozamok változása minimális volt a részvényindexek drámai mozgása alatt – számol be közleményében a Saxo Bank.

A hétfői eladási hullám fő kiváltó okának a legtöbben azt a híresztelést tartják, miszerint

a Trump-adminisztráció azon dolgozik, ne engedélyezzék Kínának, hogy befektessenek a nemzetbiztonság szempontjából kulcsfontosságú iparágakba, így például a repülőgép-gyártásba vagy a robotikába.

Az efféle híreket nyíltan cáfolta Trump több embere is, így a pénzügyminiszter Mnuchin és Trump tanácsadója, Peter Navarro – ez pedig a Saxo Bank közleménye szerint úgy kellett a piacnak, mint egy mentőöv.

Hírdetés

A dollár/jen kurzus reagált a leginkább a hétfői részvénypiaci mozgásokra, de kedd reggelre itt is megnyugodtak a kedélyek: úgy tűnik, hogy a kereszt most inkább a hozamok változásaira érzékeny, mintsem a kockázati hajlandóság mozgására.

Nincs viszont folytatása az euró/dollár kapitulációjának, amit június 14-én, az Európai Központi Bank ülése napján produkált. Sőt, a kereszt visszakúszott egy fontos ellenállási szintre, és

ha tovább emelkedik, akkor a bikák előjöhetnek a rejtekhelyükről, és további távlatok nyílnak meg fölfelé.

Mostanra a korrekció mindenesetre elérte a június 14-i esés 61,8 százalékát, vagyis egy nevezetes Fibonacci-szintet.

A kereskedelmi háború alakulása minden valószínűség szerint meghatározó a dollár gyengélkedése szempontjából. De sok mindennek kellene ahhoz történni, hogy az euró/dollár feljebb kússzon és kimozduljon a jelenlegi sávjából, és az 1,2-es szint fölé kerüljön. Ezt jelenleg számos tényező akadályozza – elég csak az Európai Unió létét megkérdőjelező eseményekre gondolni –, így megvan annak az esélye, hogy nyárra beragad a devizapár a jelenlegi sávba.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »