Nevetségessé tette magát az egykori népszabis

Nevetségessé tette magát az egykori népszabis

Így gyűlölködik ma egy balos publicista.

 

 

A három évvel ezelőtt sokak örömére és megnyugvására jobblétre szenderült, korábbi állampárti lap, a Népszabadság egykori publicistája most a Hírklikk nevű szélsőliberális portálra rittyentett egy rövid glosszát, „A szolgahad köszönti a Kötcsére érkező Gazdát” címmel.

Föld S. Péter  – igen, ő az, aki már 2015-ben „Orbán őszödi beszéde” címmel írt érthetetlen zagyvaságokat – mindenféle szakmaiságot nélkülöző cikkét egy Kötcsén készült kép ihlette, amely a Polgári Piknikre érkező Orbán Viktor és az őt fogadó Balog Zoltán kézfogását ábrázolja.

Hírdetés

Föld S. szerint ez a jelenet maga a megtestesült avittság, áporodottság és ezt alátámasztandó még egy kitalált párbeszédet is megfogalmazott. Nos a cikk még mesének is szánalmas – gyermekeknek, kiskorúaknak még véletlenül sem ajánljuk – írója ezzel saját magát tette nevetségessé. Ilyen az, amikor balosaink már képtelenek valódi fogást találni gyűlölt politikai ellenfeleiken és testtartásokból, kézfogásokból vonnak le nem létező következtetéseket.

A fotót megtekintve és a sorokat elolvasva minden jóérzésű embernek az lehet az érzése, hogy mára inkább ebből a gyűlölködő, mélységesen primitív újságírói stílusból árad az avittság és az áporodottság.
Ám mielőtt a szerzőről végleg leszednénk a keresztvizet, érdemes rápillantani életrajzára, amiből kiderül, hogy korábban több mint egy évtizedig volt a Ludas Matyi című kádári vicclap munkatársa.
Így már sok minden jobban érthető és megérthető.

Winkler József

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »