Névcsonkítás egy magyarlakta településen

A Kolozsvártól pár kilométerre nyugatra fekvő Magyarlónán a települést átszelő út felújítása után a Szászlóna név került fel a település határában álló helységnévtáblára a falu román neve – Luna de Sus – alá, annak ellenére, hogy ezt az elnevezést száz éve nem használják – írta a foter.ro.

Albert Zoltán községi önkormányzati képviselő most az RMDSZ hírlevele szerint közölte, hogy a Magyarlónát is magában foglaló Szászfenes község polgármestere az ő közbenjárására megígérte a csütörtöki tanácsülésen: lecserélik a névtáblát és azon ismét a korábban is használt Lóna elnevezés szerepel majd.

A rejtélyes névváltoztatás azt követően történt, hogy az útfelújítás után, csak a román nyelvű tábla került ki a falu határába. Erre Albert Zoltán jelezte az önkormányzatban, hogy a magyar helységnévről sem kellene azért megfeledkezni, mire több mint két hét után kikerült az új tábla, amin viszont a Szászlóna elnevezés szerepelt.

Csakhogy a falu korábban használt magyar neve Lóna, amint azt egy 2002-es kormányrendelet előírja. Eredetileg, 2001-ben Magyarlónaként szabta meg egy kormányhatározat az elnevezést, de a helyi ortodox pap, aki egyben az azóta gyakorlatilag eltűnt ultranacionalista Nagy-Románia Párt (PRM) helyi vezetője is volt, elérte, hogy kompromisszumos megoldásként csak a Lóna maradhasson.

Magyarlóna a magyar neve a településnek, ahol a 2300 fős lakosság több mint a fele magyar.

Az új és helytelen névtábla, amit lecserélnek (fotó: Gazda Árpád)


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »