Nettó 2 forintos béremelést kapott az ápoló

A csalódott egészségügyi dolgozó a Hír TV Online-nak juttatta el az átutalást igazoló fotót.

Januárban számoltunk be róla, hogy a kormány 10 hónappal előre hozza az egészségügyi szakdolgozók eredetileg novemberre tervezett 8 százalékos béremelését.

– Most, február elején még azt a bért kapják meg, ami megemelkedett tavaly, 2017 novemberében. A bérkülönbözetet, az emelés összegét egy külön utalással fogják megkapni február 20-án. És aztán márciusban már, és attól kezdve – természetesen a következő béremelésig – folyamatosan kapják az emelt bérüket – közölte Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere januárban. 

Hírdetés

Az Uzsoki Utcai Kórházban dolgozó olvasónk a miniszter ígéretének megfelelően kedden meg is kapta az említett bérkülönbözetet, nettó 2 forintot.

http://mno.hu/

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »