Netanyahu és Trump összeütközése a szíriai kivonási terv miatt

Netanyahu és Trump összeütközése a szíriai kivonási terv miatt

Az izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanyahu és az amerikai elnök Donald Trump között a közelmúltban folytatott telefonbeszélgetés során fokozódott a feszültség Trump korábbi kijelentését illetően, mi szerint „mihamarabb” ki akarja vonni az amerikai csapatokat Szíriából, állítja két amerikai tisztviselő.

Netanyahu és Trump szerdán regionális fejlesztésekről tárgyalt telefonon, hivatalos források szerint.

 Azonban két azonosítatlan amerikai tisztviselő később azt állította, hogy Netanyahu kifogásolta Trump arra vonatkozó kijelentését, hogy az amerikai haderőket rövid időn belül ki akarja vonni Szíriából.

 Több részlet nem derült ki az izraeli miniszterelnök és az amerikai elnök között lezajlott beszélgetésből.

 Trump március 29-én jelentette ki, hogy az Egyesült Államok “hamarosan ki fog vonulni Szíriából”. „Hagyjuk, hogy most már mások gondoskodjanak róla! „

 Az USA állítólag több mint 2000 csapatot helyezett ki Kelet-Szíriába, több ezer egyéb csapat mellett, melyek az ország északi részén állomásoznak.

 “7 trillió dollárt költöttünk a Közel-Keleten. És tudják, nekünk mi jár ezért cserébe? Semmi.”- mondta Trump.

 Azóta más amerikai tisztviselők is próbálták értelmezni Trump megjegyzéseit, mivel azok teljesen ellentétesek a hagyományos amerikai állásponttal.

 A Pentagon csak pénteken hangoztatta álláspontját, amely Trump kijelentéseitől nagy mértékben különbözik, miszerint, a Szíriára vonatkozó amerikai katonai tervek változatlanok maradnak.

Hírdetés

 Április 3-án Trump jelezte, hogy azok az országok, amelyek azt akarják, hogy az USA csapatai továbbra is Szíriában maradjanak, kénytelenek lesznek fizetni a jelenlétért, külön említve itt Szaúd-Arábiát.

 Szaúd-Arábia jelentős mértékben érdekelt a döntésünkben, amire én azt mondom:

– mondta Trump a riportereknek a Fehér Házban.

“Sok dolgot végzünk ebben az országban. Számtalan okból kifolyólag tesszük meg őket, de mindez nagyon költséges saját országunk számára, és sokkal nagyobb segítséget nyújtunk mi a többi országnak, mint amekkora segítséget az országunk nyer ezzel. Tehát hamarosan döntést fogunk hozni. “

 Az izraeli miniszterelnök annak ellenére adott hangot, Trump a szíriai tervvel kapcsolatos kijelentéseire való tiltakozásának, hogy az Egyesült Államok tisztviselői előzetesen megerősítették, hogy Trump időközben meggondolta magát.

 A földi csapatok mellett az Egyesült Államok és számos szövetségese 2014 szeptemberétől bombázta Szíriában az általa az Iszlám Állam terrorista szervezet pozícióinak tartott állásokat anélkül, hogy erre a damaszkuszi kormány vagy az ENSZ engedélyt adott volna.

 A Netanyahu és Trump közötti szerdai telefonbeszélgetés után a fehérház kiadott egy nyilatkozatot, melyben ez áll: “Trump elnök újból megerősítette az Egyesült Államok rendíthetetlen elkötelezettségét Izrael biztonsága iránt”, továbbá “a két vezető megállapodott abban, hogy továbbra is szorosan együttműködnek Irán veszedelmes befolyása és destabilizáló tevékenysége elleni küzdelmükben.”

 Netanyahu később elmondta, hogy “köszönetet mondott Trump elnöknek Izrael biztonsága iránti elkötelezettségéért és Amerika ENSZ-ben Izrael számára nyújtott komoly támogatásáért. “.

 Egyik hivatalos hírfórum sem tett említést a beszélgetés feszült pillanatairól.

 Az Egyesült Államoktól és szövetségeseitől eltérően Irán és Oroszország kormányzati engedéllyel tart fenn tanácsadói jelenlétet Szíriában. Izrael úgy próbálta lefesteni Irán tanácsadói segítségnyújtását Damaszkusznak, mint egy kísérletet regionális befolyásolásának növelésére, amely állítást Irán folyamatosan cáfol.

Orientalista.hu – Vivkamar, PressTV


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »