Netanjahuéknál nem csak otthon, a hivatalban is az asszony hordja a nadrágot – Bibi idegrohamot kapott, amikor kiderült

Netanjahuéknál nem csak otthon, a hivatalban is az asszony hordja a nadrágot – Bibi idegrohamot kapott, amikor kiderült

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő azzal vádolta meg a miniszterelnöki hivatal munkájáról feltáró riportot készítő tekintélyes újságírónőt, hogy politikai okokból a megbuktatására tör.

Az izraeli sajtó és a közösségi média kedden elsősorban az előző esti Tény című oknyomozó riportműsor mintegy hatperces záró részével foglalkozott, amelyben Netanjahu hivatala éles kirohanásokat intézett Ilana Dajan, Izrael egyik legismertebb és legmegbecsültebb újságírónője ellen, aki szezonnyitó műsorában a miniszterelnöki hivatal működésének visszásságait mutatta be.

Dajan műsorában a kormányfő több volt munkatársa számolt be Sara Netanjahu beavatkozásáról a miniszterelnök és a kormány munkájába, és felhívta a figyelmet Netanjahu döntéshozatalának fonákságaira, például arra, hogy a hozzá való lojalitás alapján, és nem szakmai indokok alapján dönt kinevezésekről, sőt gyakran felesége határozhat az egyes közhivatalok, köztük biztonsági tisztségek viselőinek személyéről.

A magas színvonalon elkészített műsor egészéről azonban senki sem beszél Izraelben, hanem csakis a záró hatperces szakaszról, amelyben Dajan kényszerűségből saját magát gyalázta kemény szavakkal. Ugyanis a műsor készítői elküldték a riport harminckét állítását, és választ kértek rájuk, de tényszerű válaszok helyett a miniszterelnöki hivatal egy három oldalas, Dajant személyében ostorozó levelet küldött, és követelte annak ismertetését.

Ilana Dajan a műsor végén felolvasta az őt pocskondiázó szöveget, amelyben olyan kitételek is voltak, mint hogy “szélsőbaloldaliként politikai okokból meg akarta buktatni Netanjahut és jobboldali kormányát, hogy helyette egy baloldali kormányzatot segítsen hatalomba”, hogy “egy csöpp szakmai feddhetetlensége sincs”, hogy “műsora politikai adás a miniszterelnök és felesége ellen, tele újrahasznosított pletykákkal és rosszindulatú hazugságokkal”.

Dajan kedd reggel a katonai rádióban kijelentette, hogy ő nem politikai ellenfele Netanjahunak, hanem munkája részeként készített riportot a miniszterelnöki hivatal működéséről.

A baloldali és a centrista pártok hevesen bírálták a kormányfőt, boszorkányüldözésnek, uszításnak nevezték válaszát a riportban elhangzottakra, és Jichák Hercog, a parlamenti ellenzék és az ellenzéki Cionista Tábor vezetője bejelentette, hogy a főszámvevőhöz fordult a riportban elhangzottak kivizsgálására.

(MTI)

Korábban írtuk:

Netanjahu hisztis felesége nem engedte fel a Berlinbe tartó gépre saját országának igazságügyi miniszterét

Netanjahuné putriként mutatta be a házukat – éppen csak a saját luxuslakrészüket hagyta ki

Nem csak az államon, a rezidencia alkalmazottain is élősködtek Netanjahuék

Egy kis színes: Netanjahu felesége egy igazi, hamisíthatatlan zsidó


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »