Netanjáhú megint nekiment a nagyhatalmaknak

Túlságosan megengedőnek nevezte és élesen bírálta az Iránnal annak nukleáris programjáról tárgyaló nagyhatalmakat vasárnap Benjámin Netanjáhú izraeli külügyminiszter.

„Irán egyáltalán nem rejti véka alá szándékát, hogy folytassa gyilkos agresszióját azok ellen is, akikkel éppen tárgyal” – mondta Netanjáhú.

A zsidó állam nem alkudozik

Az izraeli kormányfő Irán legfőbb vallási és politikai vezetőjének, Ali Hámenei ajatollahnak a szavaira utalt. Az ajatollah az iráni Press TV állami televízió beszámolója szerint azt hangoztatta egy teheráni egyetem hallgatói előtt, hogy az Egyesült Államok „tökéletes példája az arroganciának”, és ennek kapcsán azt tanácsolta, hogy a diákok „készüljenek fel az arrogáns hatalmak elleni harc folytatására”. „Az imperializmus elleni harc nélkül nem felelünk meg a Koránnak” – mondta Ali Hámenei.

Hírdetés

Netanjáhú úgy fogalmazott, hogy az Iránnal tárgyaló ENSZ BT-tagok – az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Kína és Oroszország –, valamint Németország „talán hajlandóak elfogadni egy Irán által diktált realitást”, de Izrael nem.

Nem hadi célú atomprogram

Irán és a hat nagyhatalom tárgyalói az iráni atomprogram korlátozását célzó megállapodásról folytatnak tárgyalásokat. Az egyezség értelmében a nyugati hatalmak fokozatosan enyhítenének az Iránt sújtó nemzetközi szankciókon, ha Teherán ellenőrizhetően csakis békés céllal folytatna atomprogramot. A nukleáris energia békés célú felhasználását ellenőrző ENSZ-szervezet, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) álláspontja szerint jelenleg nem lehet kizárni, hogy az iráni atomprogramnak nincs a polgári célú mellett „katonai vetülete” is. Irán ezt következetesen vitatja.

Az izraeli kormányfő úgy vélekedett, hogy a nagyhatalmak túlságosan engedékenyek a tárgyalásokon, még az e kérdésben született lausanne-i keretegyezményben meghúzott határvonalakat is átlépik. Példát nem említett erre Netanjáhú.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »