Netanjahu feloszlatta a háborús kabinetet

Netanjahu feloszlatta a háborús kabinetet

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő feloszlatta hétfőn háborús kabinetjét, miután Beni Ganz, a centrista Nemzeti Egység párt vezetője, volt védelmi miniszter egy héttel ezelőtt kilépett a testületből – jelentette be hétfőn a miniszterelnöki hivatal szóvivője.

David Mencer sajtótájékoztatóján hozzátette, hogy a szűk körű hadikabinet Ganz távozásával tulajdonképpen automatikusan megszűnt, és feladatait a Netanjahun kívül kilenc miniszterből álló biztonsági kabinet veszi át, és hoz majd döntéseket a gázai hadművelettel kapcsolatban.

Hírdetés

A Netanjahu politikai ellenfeleként is ismert Ganz kilépését azzal indokolta, hogy nézetkülönbségek alakultak ki közte és a kormányfő között a gázai hadművelettel, illetve a Gázai övezetnek a konfliktus lezárása utáni jövőjével kapcsolatban.

Az izraeli háborús kabinetet a Gázai övezeti fegyveres konfliktus tavaly október 7-i kirobbanását követően egy reménybeli nemzeti egységkormány előfeltételeként hozták létre. Beni Ganz az izraeli kormánykoalícióból már a hónap elején egy másik miniszterrel együtt kilépett. Izraeli politikai megfigyelők szerint ezzel az lehetett a célja, hogy így próbálja megingatni a háborús kormányban helyet foglaló két szélsőjobboldali politikus, Itamár Bengvír nemzetbiztonsági miniszter és Becalel Szmotrics pénzügyminiszter pozícióját.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »