Netanjahu beismerte: Izrael beavatkozott Szíriában

Netanjahu beismerte: Izrael beavatkozott Szíriában

Éveken át tagadták, bár a térséget ismerők előtt már jó ideje nem volt kétséges: Izrael is kivette a maga részét a szíriai vérontásból.

Első alkalommal ismerte el Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök hétfőn, hogy

Izrael több tucatnyi légicsapást hajtott végre Szíriában,

hogy akadályozzák a libanoni Hezbollah síita szervezet tagjainak fegyverekhez jutását.

Habár formálisan Izrael nem foglalt állást a több mint öt éve dúló szíriai polgárháborúban, korábban Izrael többször is ígéretet tett arra, hogy gátat vet az Irán által támogatott csoportnak címzett fegyverek kereskedelmének. Az egyes légi műveletekről szóló jelentéseket mindeddig nem erősítették meg hivatalosan.

Netanjahu a Szíria szomszédságában fekvő, a zsidó állam által elfoglalt Golán-fennsíkon állomásozó izraeli katonai egységeknél tett látogatásán azt mondta: „cselekszünk, ha cselekednünk kell, így

Hírdetés

itt a határnál is, több tucatnyi légicsapással,

amelyek célja annak megelőzése, hogy a Hezbollah a hadi helyzetet megváltoztatni képes fegyvereket szerezzen be”.

Az izraeli miniszterelnök nem részletezte, Izrael milyen időközönként, milyen típusú csapásokat hajtott végre Szíriában.

Február 18-án az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű civil aktivistahálózat arról számolt be, hogy izraeli légitámadás érte a szíriai kormányhadsereg egyik előretolt hadállását Damaszkusztól délre.

Jeruzsálem üdvözölte a szíriai tűzszünet február 27-i életbe lépését, jelezte azonban, hogy továbbra is fenntartja a lehetőséget, hogy támadásokat indítson a szomszédos országban, amennyiben úgy ítéli meg, hogy a zsidó államot fenyegeti a Dél-Libanon jelentős részét ellenőrző Hezbollah, amelynek tagjai Bassár el-Aszad szíriai elnökkel léptek szövetségre.

Az Izrael és a Hezbollah között legutóbb, 2006-ban vívott véres háborúban a hivatalos adatok szerint libanoni részről mintegy 1200-an vesztették életüket, az izraeli haderő mintegy 160 katonát vesztett.

A zsidó állam szíriai kavarásáról már korábban is láttak napvilágot különböző hírek. Novemberben az izraeli tüzérség szíriai célpontokat vett tűz alá a megszállt Golán-fennsíkról, januárban pedig az al-Nuszra Front két kiugrott harcosa számolt be arról, hogy Tel-Aviv Izrael logisztikailag és katonai akciókkal is támogatja az al-Kaida szíriai fiókszervezetét


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »