Neszméri Tünde lett a Szövetség szenci járási elnöke

Neszméri Tünde lett a Szövetség szenci járási elnöke

Június 27-én Dunasápújfalun tartotta járási konferenciáját a Szövetség párt, amelyen megválasztotta a párt új járási elnökét, Neszméri Tünde személyében.

A járási konferencia tagjai megválasztották a járási elnökség tagjait is 6:4:2 arányban (Szövetség–Híd–Összefogás) az alábbi összetételben: Bárdos Gyula, Csuka Attila,  Gujber László, Heringes Tibor, Kiss Pál, Klenovics Gábor, Németh Gabriella, Németh Tibor, Pomichal István, Polák Zoltán és Szabó Imre.

A konferencia tagjait tájékoztattuk arról, hogy a Szenci járásban a Szövetségnek 13 helyi szervezete alakult meg: Boldogfa, Dunasápújfalu, Egyházfa, Éberhard, Fél, Gútor, Hegysúr, Magyarbél, Nagyborsa, Réte, Szemet, Vők, Zonctorony településeken,

ahol a Szervezeti és működési szabályzat értelmében a helyi MKP platform tagsága alkotja a párt helyi szervezetét. A Szenci járásban a Szövetségnek 14 helyi szervezete van 313 taggal” – nyilatkozta portálunknak Neszméri Tünde, a Szövetség újonnan megválasztott járási elnöke.

A járási konferencia ülésén részt vett a Szövetség országos elnöke, Forró Krisztián is, aki a legutóbbi közvélemény-kutatások eredményeiről is beszélt a konferencia jelen lévő tagjainak. Mint mondta, a Szövetség belső felmérése alapján nő a párt támogatottsága, illetve végeztek olyan felmérést is, amely a dél-szlovákiai magyarok által lakott járások lakóit leginkább érdeklő témákat mérte fel, a pártelnök szerint a felmérés eredményei szerint elsősorban a családtámogatás, illetve  a környezetvédelmet érintő témák iránt érdeklődnek leginkább az itt élő emberek, így a Szövetségnek ezeket az emberek mindennapjait érintő témákat is fel kell karolnia.

Aggódnak a képviselő- és polgármesterjelöltek az összevont választások miatt

A járási konferencia ülésének további részét képezte az idei választásokra való felkészülés is. „A Pozsony-megyéhez tartozó három járás, a Malackai, Bazini és a Szenci járás is választási körzetekre van osztva, eredetileg ezek egymandátumos körzetek voltak, mivel azonban

a Szenci járás lakossága növekszik a leggyorsabban – 10 év alatt 30 ezerrel lett több a lakosainak a száma –, ami azt hozta magával, hogy több egymandátumos körzetből kétmandátumos körzet lett”

Hírdetés

– fogalmazott a járási elnök hozzáfűzve, Szenc városa, mivel több mint 20 ezer lakosa van, nem egy képviselőjelöltet állíthat a megyei választásra, hanem kettőt. „A Szenc környéki falvakban továbbra is egy képviselőjelöltet tudunk állítani, egy harmadik választási körzetben – amit Boldogfa, Dunasápújfalu, Egyházfa, Éberhard, Fél, Gútor, Hegysúr, Magyarbél, Nagyborsa, Réte, Szemet, Vők, Zonctorony települések tesznek ki –, ahol szintén két képviselőt lehetne állítani, jelenleg ennek a körzetnek a képviseletében képviselő Pomichal István,  úgy néz ki, hogy egy független jelöltet fogunk támogatni.  Szenc városában (XXI. választási körzet) nagy valószínűséggel Klenovics Gábor és Németh Gabriella lesznek a képviselőjelöltek, a Szenc környéki falvak (XXII. választási körzet) – Sárfő, Bodogfa, Csataj, Nagyborsa, Hegysúr, Hurbánfalva, Egyházfa, Királyfa, Dunasápújfalu, Újvilág, Réte, Zonc – jelöltje pedig Neszméri Tünde lehet.

A járási konferencia a helyi önkormányzati választásokra való felkészülést is megvitatta. Ennek kapcsán több jelenlévő polgármester, képviselő- és polgármesterjelölt is amellett foglalt állást, hogy nem túl szerencsés a két választás összekapcsolása, mert óriási kavarodás lehet belőle.

A polgármesterek nehezményezték azt is, hogy még mindig nem kapták meg a választások menetének pontos módszertanát.

A törvény alapján Gujber László tájékoztatta a jelenlévőket arról, hogy  a Szenci járásban a lakosok 4 szavazólapot kapnak majd, Pozsonyban pedig 6 szavazólapot. Két különböző színű boríték lesz, az egyikbe mennek a helyi képviselő- és polgármesterjelöltek, a másikba pedig a megyei jelöltek, és két urna is lesz” – mondta Neszméri Tünde hozzáfűzve, a jelenlévők szerint ez nehézséget fog okozni, logikusabb lett volna, ha külön teremben zajlanak az egyes választások.

„Pozsony megyében eddig az MKP mindig koalícióban indult, általában jobboldali koalícióban, a jelenlegi megyeelnök, akit mi is támogattunk, most megegyezett a PS-Spolu párttal és a Vallo Team-mel, és elsősorban a PS nem igazán szeretné ebben a koalícióban látni a Szövetséget logóját, azt ígérték ha függetlenként indulnának a jelöltjeink, azt támogatnák, de az nekünk pártként nem elfogadható – fogalmazott a szenci járási elnök hozzáfűzve, egyelőre zajlanak még tárgyalások a KDH-val és az OKS-szel.

Ha nem lesz koalíció, mi akkor is el fogunk indulni, legalábbis az említett két körzetben biztosan lesz jelöltünk”

– mondta Neszméri Tünde hozzáfűzve, annak ellenére, hogy csak 9 százaléknyi a magyarság a  járásban, bíznak benne, hogy lesz magyar képviselőjük a megyében, ha össze tudnak fogni és meg tudják szólítani a velük szimpatizálókat.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »