Nesze semmi, fogd meg jól! – Kiakadtak az ukránok az amerikaiakra

Nesze semmi, fogd meg jól! – Kiakadtak az ukránok az amerikaiakra

A The Washington Post amerikai lap közlése szerint bár az Egyesült Államok korábban engedélyezte a nyugati fegyverek bevetését orosz területek ellen, olyan kivételeket szabott meg, ami miatt az ukránok lényegében semmilyen releváns célpontra nem mérhetnek csapást amerikai fegyverekkel.

Néhány héttel ezelőtt a nyugati sajtó örömujjongásba kezdett, hogy a nyugati országok engedélyezték az általuk Ukrajnának adott fegyverek használatát orosz területek ellen. Már akkor is kilógott a lóláb: egyrészt, az USA-n kívül a többi ország nem nagyon adott át olyan technológiát, amit az ukránok érdemben használhattak volna az orosz belterületek ellen, másrészt, az amerikaiak is csak a nemzetközileg elismert orosz-ukrán határ környékére korlátozták be a fegyverek alkalmazhatóságát.

A Post úgy tudja, hogy számszerűleg az ukrán csapásmérési korlát egy, az orosz-ukrán határtól számított 100 kilométeres sávot jelent. Ukrajna csak ezen a sávon belül támadhatja az ott tartózkodó orosz repülőgépeket, egységeket, ütegeket, stb.

Hírdetés

Az ukrán hadsereg azonban arra panaszkodik, hogy ez szinte semmilyen plusz mozgásteret nem ad nekik a hadműveletek során, annak ellenére, hogy a rakétatámadások intenzitása az engedélyezés után némileg csökkent.

Egy név nélkül nyilatkozó ukrán védelmi tisztviselő szerint bár az engedélyes érezhetően megváltoztatta a fronton a helyzetet, de jelenleg sem a hatótávolság sem a rendelkezésre álló fegyverek mennyisége nem elegendő a harctéri helyzet megváltoztatásához. 

Az orosz katonai repterek szinte mindegyike kívül esik a 100 kilométeres sávból. Pedig az amerikaiaktól kapott ATACMS hatásköre elérné például azokat a bázisokat is, ahonnan az orosz Szu-34-esek szállnak fel – ám mivel Washington bekorlátozta a ATACMS-esek használati körét, ezek az ukránok nem lőheti. (Halkan megjegyezzük, hogy ha kizárólag ukránok kezelnék ezeket a rendszereket, valószínűleg áthágnák az amerikaiak szabályait, de mivel megvan a technológiai lehetőség a csapásmérések távolról történő behatárolására, nincs sok választások, mint a mediális nyomásgyakorlás, például a The Washington Poston keresztül – a szerk.)

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »