Népszavazási botrány – Börtönbüntetés jár, ha bebizonyosodik az akadályoztatás

Népszavazási botrány – Börtönbüntetés jár, ha bebizonyosodik az akadályoztatás

Az InfoRádió által megkérdezett alkotmányjogász szerint a választójog gyakorlásának megsértése, ha valakit bizonyíthatóan akadályoznak egy népszavazási kezdeményezés beadásában. Lövétei István kiemelte, hogy a keddihez hasonló események megelőzése érdekében a népszavazásról szóló törvényt meg kell változtatni.

„Ez a választások rendjének megsértése, megakadályozása a választójog gyakorlásának, bűncselekmény, ha ez tény szerint megvalósul és nagyon sérti az alkotmányos alapjogokat, sőt az Emberi Jogok Európai Egyezmény alapvető jognak tekinti, ha ezt nem biztosítják, a nemzetközi egyezménynek is a megsértése” – hangsúlyozta Lövétei István.

Az alkotmányjogász hozzátette: „a probléma az, hogy tényszerűen megállapítható-e az akadályoztatás, illetve az ezzel összefüggő kifejezett szándék, vagy egyszerűen arról van szó, hogy mások megelőzik, akkor nem bűncselekmény, a választási rendszer anomáliáinak egyike.”

Lövétei István kiemelte, akkor számít akadályoztatásnak, ha nyilvánvalóan kiderül, hogy nem engednek valakit a választói jog gyakorlásának helyszínére.

„Olyan szabály nincs, hogy egy ember mehet be, és amíg az ki nem jön, más nem mehet be. Lehetne ilyen szabályokat is hozni, mondjuk a választási iroda vezetőjének joga lehetne a rendfenntartásra, ennek megszervezéséhez kell a rendészet, a rendőrség támogatása. Ha tumultus alakul ki, ha nyilvánvaló az akadályoztatási szándék, meg kell szüntesse, ez egy rendészeti kötelezettség” – mondta az alkotmányjogász.

Az eset büntetőjogi következményeiről Lövétei István azt mondta: „az eset súlyosságától függően mindenképpen börtönbüntetésre számíthat az, aki másokat akadályoztat a választójog gyakorlásában.”

„Az igazi megoldás az, hogy a népszavazási törvény eljárási szabályait úgy alakítják át, hogy ne lehessen senkit akadályozni a választójogának gyakorlásában. Ki kellene javítani az alkotmányos jogot” – mondta az alkotmányjogász.

Lövétei István hozzátette: „ha elszaladna a mostani sértett az Emberi Jogok Európai Bíróságára, nagyon valószínű, hogy elmarasztalnák Magyarországot, hogy nem biztosítja korrekt módon a választójog gyakorlását.”

Több száz fős tömeg tüntetett kedden este a Nemzeti Választási Irodában történek miatt. A miniszterelnökséget vezető miniszter újságírók előtt azt mondta, fontos, hogy az emberek elmondhassák a véleményüket.

Hírdetés

„Népszavazást! Népszavazást!”

Folyamatosan a népszavazást követelte az Alkotmány utcában összegyűlt tömeg, miután nagy darab, kopasz férfiak egy csoportja akadályozta meg kedden, hogy a szocialista párt újra beadja a népszavazásii kezdeményezését a vasárnapi boltzárról.

Tóbiás József, az MSZP elnöke a tüntetésen azt hangsúlyozta, hogy a magyar társadalom akkor szabad, ha véleményt mondhat olyan kérdésekben, amelyekről nem kérdezték meg.

„Ma már a jogállam már csak a tankönyvekbe való, ott, ahol még tanítják, lassan még azt is kiveszik belőle. Bíztam benne, hogy a társadalom többsége hiszi, hogy akkor szabad Magyarország, és akkor lesz erős, ha az emberek véleményt mondhatnak az életükben olyan kérdésekről, amelyekről előtte nem kérdezték meg őket.”

A miniszterelnökséget vezető miniszter kedd este arról beszélt, fontos, hogy az emberek elmondhassák a véleményüket. Lázár János szerint a televíziós felvételek alapján a Nemzeti Választási Bizottságnak minden körülményt figyelembe kell vennie.

„A népszavazási kezdeményezés benyújtásának időpontjáért ment a küzdelem, de szerintem sok embernek az a lényeg, hogy elmondja a véleményét. Azokat a felvételeket láttam, amelyeken látszik, hogy volt lökdösődés, illetve tülekedés. Nyilván a Nemzeti Választási Bizottságnak mérlegelnie kell a benyújtás minden körülményét.”

A demokrácia szempontjából az a lényeg, ha a nép népszavazást akar arról hogy vasárnap nyitva vagy zárva legyenek-e az üzletek, akkor lehessen népszavazás – tette hozzá a tárcavezető.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke is élesen bírálta a kormányt hosszan sorolva az egyes intézkedések általa vélt hibáit.

„Ilyet csak diktatúrákban csinálnak, és a diktatúrában az egyetlen biztos jel a félelem. Mert a diktátor fél. Mert a király meztelen.”

Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke szerint a népszavazásról szóló törvény valóban nem ideális, de a korábbi szabályozásnál mindenféleképpen jobb. Kiemelte, hogy pártja nem érintett a Nemzeti Választási Iroda épületében történt eseményekben.

A Fidesz később közleményében arról írt, hogy a szocialisták keltették a botrányt. A kormánypárt hangsúlyozta, hogy immár sokadszor fordul elő, hogy a szocialisták képtelenek egy népszavazási indítványt szabályosan beadni.

Az ellenzéki pártok már többször szerettek volna népszavazást kezdeményezni a vasárnapi boltzárról, eddig azonban egyszer sem érték el céljukat.
Hanganyag: Szabó S. Gergő


Forrás:inforadio.hu
Tovább a cikkre »