Népszavazási aláírásgyűjtés indul Nagy-Romániáért

Népszavazási aláírásgyűjtés indul Nagy-Romániáért

A Centenárium Szövetség ernyője alá tartozó több mint 130 egyesület és kezdeményező csoport elkezdett egy aláírásgyűjtő kampányt Romániában, hogy lehessen népszavazást tartani a Moldovai Köztársasággal történő egyesülésről – adta hírül a foter.ro.

Az aláírásgyűjtés április 23. és június 25. között zajlik majd, és azt a célt szolgálja, hogy végül módosítsák Románia alkotmányát, amelyben jelenleg az áll, hogy Románia szuverén és független, egységes és oszthatatlan nemzetállam. Ezt a részt akarják módosítani a kezdeményezők, mégpedig úgy hogy konkrét utalást tartalmazzon a Moldovai Köztársasággal való egyesülésre. A kezdeményezők Romániában, a Moldovai Köztársaságban és  a román diaszpórában akarják összegyűjteni az egymillió aláírást.

A kezdeményezők szerint az újraegyesülés a Prut két partján élő lakosság jogos kívánsága. Ám annak érdekében, hogy e kívánság teljesüljön, módosítani kell a román alkotmányt. (Természetesen a moldovait is kellene, de erről nem szól a hír – a szerk.) Ezért a kezdeményezők összehívtak egy alkotmányjogi szakértőkből álló csoportot, akik kidolgozzák az alaptörvény preambulumába szánt utolsó mondatot, mégpedig Németország alkotmányának mintájára. Ebben az utolsó mondatban az áll majd, hogy a román népnek joga van békésen újraegyesülni (konkréten, így), az 1975-ös Helsinki Záróokmány előírásaival összhangban.

Hírdetés

Egy német európai parlamenti képviselő, nevezett Michael Gahler, a Kereszténydemokrata Unió tagja (Angela Merkel pártja) azt állítja, Németország jó szemmel nézné a Moldovai Köztársaság és Románia egyesülését, de figyelem! Be kell tartani bizonyos feltételeket. A két Németország újraegyesülése idején a nyugatnémet alkotmány tartalmazott egy olyan mondatot, hogy ha más területek szeretnének csatlakozni a szövetségi Németországhoz, el kell fogadniuk annak alkotmányát.

A kampányt szerdán harangozzák be a szervezők a nagy román városokban és Brüsszelben is.

Forrás: foter.ro

The post Népszavazási aláírásgyűjtés indul Nagy-Romániáért appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »