Népszámlálás, online részeredmények – Zsolna, Somorja és Vágsellye is az élbolyban (Friss adatok)

Népszámlálás, online részeredmények – Zsolna, Somorja és Vágsellye is az élbolyban (Friss adatok)

A 2021-es népszámlálás elektronikus részébe 4,84 millió fő kapcsolódott be, ami Szlovákia összlakosságának 86 százaléka. A második körben asszisztált formában számolják meg azokat, akik nem tudták online kitölteni a kérdőívet.

Az elektronikus módon történt népszámlálás eredményei azt mutatják, hogy a magyarlakta területek közül a főváros, Mátyusföld és a Csallóköz jól teljesített. Palócföld, azaz Nógrád, Gömör, illete a Bodrogköz azonban már lemaradt. A Lévai, Rimaszombati, Losonci, Rozsnyói, Kassa-Környéki, Nagymihályi magyarlakta városok és falvak polgármesterei nem igazán tették oda magukat az első körben. Számukra marad még hat hét az asszisztált formára, melyet október 31-ig kell elvégezni.

A Statisztikai Hivatal összesítése alapján a kerületek, kerületi városok és kerületek szerint a legjobb eredményt elért városok összehasonlításában az alábbi eredmény született:

Mint látható, a megyék versenyét Zsolna megye nyerte 92 százalékkal. Nagyszombat megye a harmadik lett, Nyitra megye az ötödik. Kelet, azaz Kassa megye itt is a sor végén szerepel. Megyéken belül a legjobb eredményt elért, 10 ezer fő feletti városok összehasonlításában azonban Somorja és Vágsellye is dicséretet érdemel. Mindkettő 89 százalékos eredményt produkált.

A népszámlálás elektronikus kérdőívének kitöltése egyébként  Ľudmila Ivančíková, a Statisztikai Hivatal szociális statisztika és demográciai szekciójának igazgatója szerint átlagosan alig 7 percet vett igénybe.

Ahogy Ivančíková a mai sajtótájékoztatón elmondta, a népszámlálás elektronikus része február 15-én kezdött. Már az első nap 660 ezer személy töltötte ki az elektronikus kérdőívet, az ezt követő napok átlaga 90 ezer volt, és csak egyetlen nap esett 50 ezer kitöltés alá. Látható azonban, hogy egyes magyarlakta régiókban kevésbé vették komolyan az adatgyűjtést, pedig minden település előre megkapta az államtól az anyagi hozzájárulást a népszámlálás helyi kivitelezésére.

Hírdetés

Asszisztált népszámlálás

A településeknek áprilisban 21 napjuk van arra, hogy előkészítsék az asszisztált népszámlálást. Minden településen egy kapcsolati központot kell létrehozni számítógéppel, ahová a lakos eljöhet és az önkormányzat által kijelölt személy segít neki kitölteni. Ugyanúgy telefonon is lehet asszisztenst rendelni, aki felkeresi a háztartásában az adott személyt. Október végéig erre hat hét áll rendelkezésre minden településen.

Mire jó az eredmény?

A pénzügyminisztérium a népszámlálás eredménye alapján számolja ki az ingatlanadót, ami fontos bevételi forrás a városok és falvak számára. Ezen kívül a nyelvhasználati jogaink mértéke is a magyarság létszámától függ. Ezért is nagyfokú felelőtlenség, ha adott településvezető nem érzi ennek fontosságát kellőképpen.

Az elektronikus és az asszisztált népszámlálás végeredményét az év végéig teszi közzé a Statisztikai Hivatal. Amennyiben néhol a Covid-19 miatt az asszisztált számlálás késne,  úgy jövő év elejére csúszhat a végeredmény közzététele

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »