Néppárton belül vagy kívül?

Nehéz valós információkkal küzdeni egy hazugságörvényben. A bevándorláspárti politikai erők képviselői a migránsválság kezdete óta hazugságot hazugságra halmoznak, méghozzá totális arcátlansággal, nyilvánvaló tényeket is letagadva. Ez áll most az Európai Néppárt valamint a pártszövetség egyik legjelentősebb és hazájában egyértelműen legsikeresebb tagja, a Fidesz közötti vita mögött. A bevándorláspárti erők, melyek szép számmal vannak jelen az Európai Néppártban ismét Magyarországot támadják, növekvő intenzitással. Most már a Fidesz kizárása is szóba került Európa legnagyobb pártszövetségéből.Orbán Viktor találóan állapította meg minap adott interjújában, hogy „a bevándorláspártiak megtámadták a Fideszt az Európai Néppártban (EPP), arra törekednek, hogy az egész EPP-t átalakítsák egy bevándorláspárti nemzetközi szervezetté, a magyarok pedig ezt meg akarják akadályozni.”Arra is rámutatott a magyar kormányfő, hogy az a kelet-közép európai ország, melynek politikai elitje struccpolitikát folytat bevándorlásügyben, úgy jár, mint a nyugatiak, ahol mára választópolgárokká váltak a migránsok, az európai baloldal pedig kiszolgálja az igényeiket. Hadd tegyük hozzá, hogy ez a világtörténelem talán legrövidlátóbb politikája, hiszen könnyű kiszámolni, hogy a muszlimok mikor kerülnek többségbe ezekben az országokban és mikor fordulnak majd pátyolgatóik ellen. Mert a muszlim vallás és a baloldali-liberális értékrend szöges ellentétben van egymással, legyen szó az homoszexuálisok jogairól, a toleranciakultúráról, másság-elfogadásról, kölcsönösségelvről, férfi-nő egyenjogúságról vagy akár az antiszemitizmus elleni harcról, mely a baloldal kedvenc vesszőparipája, olyannyira, hogy legtöbb esetben olyanokat is megvádol vele, mint például Orbán Viktort, akikre ez a jelző semmi szín alatt nem alkalmazható alappal. Mára – hála a szólamszinten filoszemita baloldalnak – eljutottunk oda, hogy az Unió legjelentősebb államainak, Franciaországnak és Németországnak a nagyvárosaiban egy vallásos zsidó, ha a maga hagyományos öltözetében kilép az utcára, életveszélyes támadásoktól tarthat a muszlim bevándorlóknak köszönhetően. Orbán arra is utalt, hogy a Néppárton kívül is van élet, s fordulhat úgy a történelem kereke, hogy a magyarok állnak az élére egy új bevándorlásellenes pártszövetség megalakításának. E lehetséges forgatókönyv része lehet, hogy a lengyel kormányfő is beszédet mond nemzeti ünnepünkön.
Borbély Zsolt Attila
A szöveg a Székely Hírmondó számára készült.

Hírdetés


Forrás:bzsa.blogspot.com
Tovább a cikkre »