Népművészet határok nélkül

Népművészet határok nélkül

Ezekben a napokban Érsekújvár nagyszabású népművészeti rendezvény színtere. Ma délután szüreti felvonulás lesz a városban, amelynek kicsúcsosodása a helyi Plébániatemplomban az idei termés megáldása. A rendezvény egyben a Gyermek Népművészeti Együttesek 31. Érsekújvári Nemzetközi Fesztiválja is, amely idén a Népművészet határok nélkül nevet viseli. A hazai és a magyarországi együttesek fellépése már pénteken megkezdődött és egész szombaton tart.

A rendezők tájékoztatása szerint az esemény bevezetőjeként kiállítás nyílt Érsekújvár és a magyarországi Fonyód kapcsolatának történetéről. A kultúrházban megtartott ünnepségen memorandum aláírásával erősítették meg a két város további együttműködését.

„A pénteki nap a gyermek népművészeti együttesek fellépésével telt. A program Őrizzük meg a népművészeti hagyományokat és Osszuk meg örömeinket itthon és külföldön néven zajlott. A program része volt a Néphagyományok a térségben az Európai Unió célkitűzéseivel összhangban elnevezésű vitafórum, valamint a Fő téren megrendezett Táncház program is” – közölték a Városháza illetésekesei.

Hírdetés

Szombaton rendezik meg a szüreti felvonulást, majd ezt követően a Szent Kereszt Felmagasztalása Plébániatemplomban pedig sor kerül az idei termés megáldására.

„A közönséghez Érsekújvár és Fonyód polgármestere egyaránt intéz beszédet. Az amfiteátrumban gálaprogram keretében lépnek fel a népművészeti együttesek, többek között az érsekújvári együttes és ezt követi a Vendég a házba, Isten az otthonba elnevezésű program” – ismertették a szervezők.

(BM/Felvidék.ma/Teraz.sk)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »