Népírtás vádjával feljelentették a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezetőjét

Népírtás vádjával feljelentették a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezetőjét

Továbbra is az oltások mellett áll ki Boldogkői Zsolt, annak ellenére, hogy egy oltástagadó népírtás vádjával feljelentette. 

Ezt a közösségi oldalán közölte a Szegedi Tudományegyetem orvosbiológiai intézetének tanszékvezetője, aki a Magyar Hangnak elmondta: a fenyegető azt akarta tőle, hogy széles körben tegye ismertté, hogy az Egyesült Államokban csaknem ezren haltak meg mRNS-alapú vakcináktól, ő azonban ennek nem tett eleget.

A biológus jelezte, nem lepődött meg azon, hogy feljelentették, mert már korábban is fenyegetőztek ezzel.

Egy blogon például az „egészségügyi önrendelkezési jog megsértésének bűncselekményére való felbujtással” vádolták, arról azonban nem tud, hogy valaki komolyan vette volna azt a feljelentésre buzdítást.

Hírdetés

Mindenesetre nem ez az első alkalom, hogy a szegedi egyetemi tanárral szemben ellenségesen léptek fel az oltástagadók, írja Wolfy.

Korábban Boldogkői Zsolt már több életveszélyes fenyegetést is kapott a közösségi oldalán, ő viszont nem tett feljelentést.

Magyar Tudat

Megosztás

The post Népírtás vádjával feljelentették a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezetőjét appeared first on Magyar Tudat.


Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »