Nép vagy rezsim – válaszút előtt Szerbia Kulcsár Péter2025. 08. 18., h – 17:00
Vasárnap este figyelemre méltó ellentét ütötte fel a fejét a szabadkai kormányellenes tüntetésen. A demonstrálók a helyi pártszékház környékén éppen a szokásos, 16 perces csendet tartották a 2024. november 1-i újvidéki tragédia 16 áldozatának emlékére. Eközben az „ellentüntetők” (a Szerb Haladó Párt által kivezényelt csoport) egy első világháborús szerb hazafias dalt üvöltetett hangszórókból. A „Ki mondja, ki hazudja azt, hogy Szerbia kicsi?” kezdetű éneket a jugoszláv háborúk idejében melegítették fel a nacionalista szerb körök úgy, hogy a központi hatalom nyújtotta hozzá a tűzmeleget. Ezen tevékenység jelenbeli örökösének a mostani egyeduralkodó szerb kormánypárt számít, amelynek – nem mellékesen – egy rakás képviselője érintett volt a Milošević-éra megannyi afférjában is.
A szabadkai jelenet tehát a (fél)múlttal vegyes hatalmi jelen és az ellene lázadó társadalom konkrét példája volt.
Aki csak akár fél szemével olvasott néhány hírt az elmúlt 10 hónap szerbiai eseményeiről, az nagyjából tisztában lehet azzal, hogy miről van szó. Adott egy karizmatikus politikus (Aleksandar Vučić) által vezetett „érett” autoriter rendszer, amely nagyobb akadályok nélkül épül-szépül immáron legalább 12 éve. Kelet-Európában ezek a politikai erők különösen cinikusan képesek működni. Hatalomgyakorlásuk tarka trükkök tömkelegéből áll. A társadalom bajait nem gyógyítják, hanem épp ellenkezőleg: azokból eszkábálnak politikai erőt. Többek között az emberek szorongásaiból, levakarhatatlan traumáiból alkotnak maguknak trónt – mégpedig úgy, hogy lehetőség szerint a legmélyebb szintekig átitatják a társadalmi szövetet, politikai döntés függvényévé téve még azt is, hogy egy falusi iskolába kit vesznek fel tornatanárnak. Szép emlék a múlt rendszerekből, nemdebár?
Fél percnyi gondolkodás után belátható, hogy a kvázi-kormányzási tevékenység és az arra épített személyi kultusz mellett ezzel az egésszel – mondjuk – érdekköri vagyonfelhalmozást épp el lehet érni. Egyebet nem igazán.
A diszfunkciótlan, foglyul ejtett állam aztán egy idő után az autoriter vezér fejére szakad. Konkrét értelmében pedig az emberek fejére, ahogy az újvidéki vasútállomás előteteje az áldozatokra és a sérültekre múlt novemberben.
Az autoriter rezsim azonban nem tud és akar megszabadulni a hatalomtól. Nem erre fejlesztették ki ugyanis. A rendszer egyéni haszonélvezőinek érdekeltsége, a büntetőjogi felelősségre vonástól való félelem, a vagyonfelhalmozódás összeomlása mellett más egyéb huncutságok (pl. társadalomtörténeti gyökerek vagy Szerbia esetében mind nyugati, mind keleti irányú kapitalista érdekek hálója) is gátolják a valódi demokratikus átrendeződést.
Sok helyi ismerősöm és barátom kezdte el használni a „forradalom” és a „polgárháború” fogalmait – főleg metaforikus, de akár konkrét értelemben. Ez nem meglepő: az erőszak fokozódik a tüntetéseken. Nem tudni, mi lehet ennek a végkifejlete, de az „erős vezető” köré épülő rendszer látható módon csak elodázni tudja a kelet-európai kapitalista félperiféria gondjait. Nincs valódi visszaút a „bevett” pártrendszer felé sem, hiszen onnan jövünk. A szerbiai tüntetők hol jól, hol rosszabbul, de a közvetlen demokráciával kísérleteznek. Nem újabb Marko királyfikra áhítoznak. Hátha lesz ebből valami.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
