Neokohn-ajvék: Mengeléhez hasonlította a Pfizer zsidó vezérét egy görög bulvárlap

Neokohn-ajvék: Mengeléhez hasonlította a Pfizer zsidó vezérét egy görög bulvárlap

Folytatja antiszemita ámokfutását az egyik görög bulvárlap, amely most a koronavírus elleni vakcinákkal kísérletező amerikai világcég vezetőjét támadta meg – pityereg a slomóista portál.

A Makeleio című bulvárlap a napokban címlapján vont párhuzamot Albert Bourla és az „auschwitzi emberkísérletei miatt hírhedtté vált náci háborús bűnös”, Josef Mengele között. A meghökkentő montázsról a brit The Jewish Chronicle számolt be.

A lap a héten két alkalommal is cikkezett a Szalonikiben, zsidó családban született Bourláról, az egykori állatorvosról, aki jelenleg a világ egyik legnagyobb gyógyszergyártó vállalatának, a Pfizernek a vezérigazgatója. Egyik írás sem volt hízelgő, sőt.

A „görög zsidó” az „izraeli tanács” nevében milliókat bezsebelve mintegy „méregként” böki bele az emberekbe a kötelező vakcinát, amelynek a „terrorjellegű visszaszámlálása megkezdődött”

— fogalmaztak a cikkekben.

A keddi és a csütörtöki számban elsősorban arra reagáltak: a héten bejelentették, hogy a Pfizer több mint 90 százalékos védettséget adó, koronavírus elleni vakcinát fejlesztett.

Hírdetés

A cég jelenleg azt várja, hogy az amerikai hatóságok soron kívül hagyják jóvá a készítményt, azután kezdődhet a vakcina tömeggyártása.

Az Európai Bizottság már lezárta a vakcina beszerzéséről szóló tárgyalásait, Izrael pedig előrehaladott megbeszéléseket folytat a Pfizer új termékéről. Mi tőbb, pénteki hírek szerint már alá is írták az erről szóló megállapodást.

A Makeleio vádaskodásait nemcsak a görög zsidók hivatalos érdekképviselete, de az athéni kormány is éles hangú közleményben utasította el:

A lap hangvétele a legaljasabb középkori antiszemitizmust idézi, amikor a zsidókat minden katasztrófa, betegség vagy vereség miatt vádolták. Az Auschwitz felé vezető út akkor kezdődött

— fogalmaztak az oktatási és vallásügyi tárcánál.

A görög zsidó közösségek központi testülete (Central Board of Jewish Communities in Greece) pedig azt írta, hogy „a Pfizer vezérigazgatójának azonosítása Mengelével, az auschwitzi mészárossal rettenetes és etikátlan támadás Albert Bourla ellen csak azért, mert ő zsidó.” (És ha nem zsidó lenne, akkor az általuk ördögként  lefestetthez szabadna hasonlítani? Például egy görögöt. Elvégre a görögországi zsidóknak is biztos vagy görög identitásuk és önérzetük, mint a mieinknek magyar, ezért is zavarja őket minden nácizás… – a szerk.) Szerintük a címoldalas montázs „egyértelmű felbujtás a zsidók elleni erőszakra”.

Ez a legszörnyűbb antiszemita propaganda felháborodással és undorral áraszt el bennünket, mert a tartalma megidézi a zsidók elleni gyűlöletet és fanatizmust.

— fogalmaztak.

A bulvárlap kiadójának korábbi antiszemét megnyilvánulásáról nemrég szintén beszámolt a zsidófajvédő lap.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »