Máriatölgyest (szlovákul Dubnica nad Váhom) a magyar történelemkutatás művelői az 1479-ből származó Dubnici Krónika (Chronica de gestis Hungarorum) származási helyének alapján ismerik legfőképpen. A Vág menti település azonban fontos szerepet töltött be több magyar főúri család és kultúrát teremtő és támogató személyiség életében. A kerek évforduló kapcsán a Máriatölgyesi Múzeum szervezésében november 7-én és 8-án kétnapos nyilvános, nemzetközi tudományos konferenciát tartottak a helyi kastélymúzeum nagytermében. A szlovákiai, csehországi, magyarországi és ausztriai történészek, régészek és a társtudományok művelői között nemcsak a különböző intézmények képviseletében érkeztek az előadók, voltak közöttük magánkutatók is, nem beszélve az érdeklődők sokaságáról.
Mivel az előadások mindegyike online közvetítéssel is elérhető volt és tavasszal megjelenik a konferencia előadásaiból készült tanulmánykötet, így a teljesség igénye nélkül csupán a magyar résztvevők bemutatkozását emelném ki.
Mégpedig az Illésházy és az Esterházy család került mérlegre. Vajon melyikük bírt nagyobb hatalommal és dicsőséggel? A két család közös vonása, hogy mindkettő a Salamon-tőről származott és később is rokoni kapcsolatok fűzték őket egymáshoz. A Csallóközben található Illésháza területe hajdanán a két szóban forgó rokonnemzetség között osztozott. Míg a Salamon nevű terület az Illésházyak, a Serháza az Esterházyak birtokában volt. Az Illésházy család korábban kapaszkodott fel a társadalmi ranglétra csúcsára, amikor Illésházy István 1608-ban elnyerte Magyarország nádori tisztségét, vagyis az ország irányításának ügyeiben a király helyettese lett. Éppen az Illésházyak, mint Trencsén vármegye örökös főispánjai uralták és fejlesztették a jubiláló Máriatölgyest is.
Ugyan nem sokkal később, de az Esterházy család nevében Miklós is megkapta ezt a tisztséget, melyet egészen haláláig, 1645-ig birtokolt. Ugyanakkor fontos tény, hogy Esterházy Miklós az első magyar, akit az Aranygyapjas renddel tüntettek ki, mint nem uralkodó személyt (előtte ezt a kitüntetés megkapta II. Lajos magyar király és somlyói Báthory István is). Ez volt akkoriban a legmagasabb szintű társadalmi kitüntetés Európában. Az Illésházyak közül ezt a kitüntetést csak 1808-ban kapta meg a család utolsó férfitagja, II. István. Megtudhattuk, hogy gróf Széchenyi István jó barátja volt és támogatta őt a Magyar Tudományos Akadémia létrehozásában.
Az Esterházy család hírneve és népszerűsége legnagyobb mértékét az 1652-es vezekényi csata idején érte el. Eme törökellenes harcban a család nyolc sarjából négy a csatában vesztette életét. A hírnév és gazdagság legmagasabb fokát az Esterházyak közül Pálnak sikerült elérnie, akinek bátyja szintén a Nagyvezekénynél elesett hősök közé tartozik. Pál – ahogy apja is – szintén az Aranygyapjas rend tagja volt, mindemellett az ország nádora is. 1687-ben Esterházy Pál birodalmi hercegi rangot kapott, mellyel véglegesen beárnyékolta az Illésházy család dicsfényét.
A 19. század végén hozzávetőlegesen 403 300 katasztrális hold összterjedelmű volt birtokaik nagysága, családi vagyonuk összértéke pedig mai értéküket tekintve legalább 150 milliárd forint, melyből csak a földbirtokok értéke 75 milliárd forint.
Mindehhez tartozik, hogy más főurak is dúsgazdagok voltak. De az Esterházyak számára a vagyon inkább eszköznek számított a hatalomhoz, hogy aztán nemzetüket szolgálhassák minden területen. Mint az elmúlt évszázadok egyik legnagyobb formátumú politikusai – az államigazgatás mellett – kimagasló eredményeket elérő hadvezérek is voltak közöttük, s a kultúra mecénásai és adakozói az egyháznak.
Thurzó számára ez az év fordulópont volt, mivel ekkor tért át a Rudolffal folytatott perben Mátyás oldalára, és ezzel hozzájárult a Szent Korona visszatéréséhez is Magyarországra és Mátyás magyar királlyá koronázásához.
A kétnapos eseményt azzal tehetjük kerekké, ha szólunk a múzeum igazgatónőjéről is, aki mindent megtett azért, hogy a tudományos műhelymunka sikeres legyen. Monika Schwandtnerová, még fiatal lánykényt Gurínová családnévvel, Csámpai Ottó diplománsa volt az egyetemen, majd később doktorandusza, aki Árpád-házi Szent Erzsébet születésének 800. évfordulóján éppen a Zürichi Magyar Történelmi Egyesület szervezésében nagy sikerű előadást tartott a szentről. Ezt annak idején a Pozsonyban megjelenő ITTHON nemzeti kulturális havilap is közölte (2008/3. sz.). 2017-ben már egy terjedelmes monográfiában tárta a szlovák olvasók elé magyarországi Szent Erzsébet szociális és karitatív tevékenységét.
A másik, hogy manapság rengeteg önmagát szakembernek gondoló személy szólal meg legkülönbözőbb témában a közösségi háló oldalain. Ezeket nagyon gyakran magyarul is olvashatjuk. Jó lenne, ha megpróbálnák levetkőzni magukról a mindenféle komplexusokat és tudományos vitában helytállni, megmérettetni magukat és bizonyítani, hogy rendelkeznek olyan ismeretanyaggal és érvrendszerrel, amelyet aztán nyomtatott formában is közre lehet adni a szakmának, ill. a nagyközönségnek.
(Csámpai László/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
