Gyakran érezhetjük, hogy egyszerűen nem működik az euroatlanti immunrendszer.
Egyre csak jönnek a provokációk, és nincs egészséges reakció. Ami egyrészt együttműködést feltételezne, másrészt azt, hogy a saját érdekeink mellett legalább annyira ki merünk állni, mint a versenytársaink – Kína, Oroszország és a többiek.
A legújabb ékes példája ennek egészen hajmeresztő. Kína fejlődik és gazdagodik, és közben a mai napig talicskázza haza a szellemi jogokat. Másképpen fogalmazva: a fejlett technológiai tudást hekkerekkel, felvásárlásokkal vagy kémekkel is hajlandó megszerezni. Nem kell ezen nagyon meglepődni, így volt ez és így is marad. Csakhogy ez a kínai–euroatlanti vetélkedésben akár döntő is lehet, ezért egyáltalán nem mindegy, hogyan alakulnak a dolgok.
A szabadalmak és más, az iparban használt szellemi tulajdonjogok jól védettek. Legalábbis jogilag. Bírósághoz lehet fordulni, óriási kártérítéseket kérni, eltiltásokat kieszközölni. Tehát komoly jelentősége van, hogy milyen bíróságok foglalkoznak az ilyen ügyekkel.
Kína ebbe a versenybe is beszállt egy ideje, ami azt jelenti, hogy a kínai népbíróságok örömmel veszik, ha a nagy nemzetközi cégek hozzájuk viszik a jogvitáikat. Történelmileg van néhány bíróság a világon, amelyek ilyenekkel foglalkoznak és befogadnak országon kívülről érkező kereseteket is. Ám eddig az euroatlanti térségen belül koncentrálódtak.
Nézzük, mi történt az elmúlt fél évben, egy konkrét eseten keresztül. Az Ericsson és a Samsung – tehát egy svéd és egy dél-koreai cég között vita alakult ki a 4G- és 5G-szabadalmakról. A Samsung egy vuhani népbíróságra ment, míg az Ericsson egy texasi bíróságra. (Most hagyjuk is azt a kérdést, hogy miért nem európaira.) Vuhan nem is késlekedett kiadni egy bírósági végzést, amely a feleket elvileg eltiltaná attól, hogy más bírósághoz forduljanak. Csakhogy kiadott egy hasonlót a texasi fórum is.
Mindez azt mutatja, hogy a bíróságok versenyben állnak az ügyfelekért. Ennek nemcsak jogi jelentősége van, hanem inkább politikai, vagy ha úgy tetszik, ez most már nagyhatalmi kérdés.
Ez Peking számára világos, követi is a céljait. És ekkor jön egy amerikai bíró – a szövetségi fellebbviteli fórum egykori főbírája –, Randall Rader, aki azt bírja mondani, hogy miért ne mehetnének Kínába a svéd és koreai pereskedők, hiszen majd ott pont ugyanolyan fair bírósági eljárásban részesülhetnek, mint mondjuk az Egyesült Államokban.
A kínai népbíróság főbírája 2017-ben úgy fogalmazott, hogy ellen kell állniuk az olyan „hibás nyugati hatásoknak”, mint például „az igazságszolgáltatás függetlensége”. Napnál világosabb, hogy ha szükséges, a Kínai Kommunista Párt hozza meg a végső döntést. Persze nem fognak minden ügyben odatelefonálni, nem lesz mindig politikai nyomás, de ha komolyan az érdekükben áll, akkor nem lesz kérdés. Az összes többi ügy pedig, amely ott dől el, de nem érinti a kínaiakat, csak a hitelességüket próbálja megalapozni. Ezzel pedig alaposan visszaélhetnek, ha kínai fél is érintett lesz hasonló szabadalombitorlásban.
Na ez az immunrendszer működési hiánya. A kínai reakció teljesen organikus, a maguk nézőpontjából, természetes. De hogy a Rader-féle bírókat honnan szalajtják, milyen rózsaszín szemüvegen keresztül nézik a világot, nehéz eldönteni. Illúziókat táplálnak? Naivak? Vagy talán még rosszabb, és egyáltalán nem véletlen, hogy Rader 2016-ban tiszteletbeli professzori címet kapott egy kínai egyetemtől? Az viszont egészen biztos, hogy egyetlen kínai jogászprofesszor vagy bíró sem fogja azt mondani, hogy „miért ne mehetnének a kedves peres felek amerikai bíróságra is?”.
Egy icipicivel több egészséges önvédelmi reflexre lesz szükségünk, ha még 50 év múlva is euroatlanti térséget szeretnénk…
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
