Nemzetközi jogász: akár három egérút közül is választhat Kovács Béla

Nemzetközi jogász: akár három egérút közül is választhat Kovács Béla

Tóth Norbert elképzelhetőnek tartja, hogy a jogerősen öt év letöltendő börtönt kapó Kovács Béla egyetlen percet sem ül majd le. Részletesen el is magyarázta, hogy erre milyen jogi lehetőségek utalnak.

Kémkedés, költségvetési csalás és magánokirat-hamisítás miatt öt év letöltendő fegyházbüntetésre ítélte és tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától a Kúria Kovács Bélát.

A jogerős döntés indoklása szerint a KGBélaként emlegetett volt jobbikos európai parlamenti képviselő 2012 és 2014 februárja között a budapesti orosz nagykövetségen fedésben dolgozó katonai hírszerzőknek információkat adott át Magyarországról, Brüsszelben pedig az Európai Unió gyengítése volt a feladata.

Kovács Béla a hírek szerint Oroszországban van, tehát nem biztos, hogy akár egy napot is letölt a büntetéséből – mondta az InfoRádiónak nyilatkozó nemzetközi jogász, Tóth Norbert.

„Úgy tudni, Kovács Béla szeretne még alkotmányjogi panaszt benyújtani, az Alkotmánybírósághoz fordulni ebben az ügyben, de ettől függetlenül az ítélet jogerős, végrehajtható. Ha tehát tudni, Kovács Béla melyik ország területén van, azzal az országgal fel kell venni a kapcsolatot, és ha valóban Oroszország területén van, akkor az a jó hír, hogy mivel Magyarország és Oroszország között megvan a jogi alap –jogsegélyegyezmény még a szovjet időkből a mai napig hatályos –, a másik országban lévő elítéltet ki lehet adatni” – vázolta Tóth Norbert. További jó hír, hogy kiadatási szerződések más országokkal is vannak.

Egérutak

Amibe viszont Tóth Norbert szerint Kovács Béla kapaszkodni tud, hogy a nemzetközi szerződések alapján Oroszország nem köteles saját állampolgárt kiadni más országnak; nem tudni, hogy van-e Kovács Bélának a magyaron kívül más állampolgársága. Márpedig ha Kovács Béla orosz állampolgár, a kiadatási kérelmet Oroszország el fogja utasítani.

Kovács Béla számíthat még a „kettős inkrimináció” intézményére is a kiadatási jogon belül, ez azt jelenti, hogy

abban az esetben lehet szó kiadatásról, ha az elkövetett cselekmény mindkét országban része a Büntető törvénykönyvnek.

„Meg kell nézni, hogy az orosz Btk. és a magyar Btk. között megvan-e az összhang” – foglalta össze a jogi szakértő.

Hírdetés

Amit tudni kell, Kovács Bélát három bűncselekményért ítélték el:

  1. az EU intézményei sérelmére elkövetett kémkedés (ez biztosan nem bűncselekmény Oroszországban)
  2. költségvetési csalás (csekélyebb súlyú bűncselekmény)
  3. magánokirat-hamisítás (csekélyebb súlyú bűncselekmény)

„A kétoldalú viszonyban márpedig van egy további olyan kiadatási feltétel, hogy a két ország Btk.-ja legalább egy évig terjedő szabadságvesztéssel rendelje büntetni. Meg kell nézni, hogy ezek a feltételek teljesülnek-e” – világított rá Tóth Norbert.

Az Interpol körözési listáján Magyarország várhatóan el fogja helyezni a jelzést, ezt az országok követik, de ez nem elég ahhoz – Tóth Norbert szerint –, hogy az adott kereső országban meg is kezdje a körözött személy a büntetését, épp a fent említett kivételszabályok miatt.

Elvileg dönthet úgy is Oroszország önszántából, hogy kiadja Kovács Bélát, de erre Tóth Norbert nem lát esélyt.

Oroszország pedig még úgy is eljárhat, hogy közli: nem tudja, hol van Kovács Béla, ezért nem is adja ki.

Tóth Norbert összességében elképzelhetőnek tartja, hogy Kovács Béla akár egyetlen napot sem fog letölteni a büntetéséből.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »