Nemzetközi Energiaügynökség: a rekordmértékű európai gázfogyasztás-csökkenés okai

A Nemzetközi Energiaügynökség idén márciusban publikált egy cikket arról, hogy az európai gázigény milyen okok miatt csökkent kivitelesen magas mértékben.

Az európai földgázfogyasztás 2022-ben 13 százalékkal kisebb volt, mint 2021-ben, aminek több oka is volt. Az IEA szerint a csökkenés egyenértékű 40 millió háztartás fogyasztásával.

Az IEA szerint a legnagyobb tényező, ami csökkentette a fogyasztást, az enyhe tél volt. Viszont volt több másik tényező is. A második legnagyobb tényező az áramigény csökkenése, a harmadik pedig az ipari gázfogyasztás csökkenése volt.

Ráadásul a csökkenés úgy következett be, hogy mellette voltak olyan tényezők is, amik a növekedés irányába hatottak. Ezek közül a legnagyobb az volt, hogy mivel Európában aszály volt, ezért csökkent a vízerőművek termelése, különösen Dél-Európában.

A csökkenéshez az is hozzájárult, hogy a gázerőműveket részben szénerőművekkel váltották ki. Egy további tényező, ami hozzájárult a fűtési igények csökkenésére az volt, hogy az épületek egy részénél más fűtőanyagra váltottak.

Hírdetés

A legnagyobb mértékű csökkenés Észak- és Északnyugat-Európában következett be.

A csökkenés ellenére az EU gázimportja 400 milliárd eurót tett ki 2022-ben.

(Olvasónktól)

Forrás:

https://www.iea.org/commentaries/europe-s-energy-crisis-what-factors-drove-the-record-fall-in-natural-gas-demand-in-2022


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »