Nemzeti ünnepünkön a MÚOSZ tiszteletbeli tagjává választotta a magyargyűlölő Paul Lendvai állambiztonsági besúgót

Nemzeti ünnepünkön a MÚOSZ tiszteletbeli tagjává választotta a magyargyűlölő Paul Lendvai állambiztonsági besúgót

Az elmúlt években többször leírtuk, s konkrét tényekkel, nevekkel, eseményekkel támasztottuk alá a következő megállapításainkat. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) az SZKP nemzetközi osztálya alá rendelt és közvetlenül a KGB irányítása alatt álló, prágai központú Nemzetközi Újságíró Szervezet (NÚSZ) legaktívabb tagja volt, különös szervezési, gazdasági és végrehajtási feladatokkal, melyek a nyugati tömegmédia befolyásolását, újságíróinak megnyerését, a kiszemeltek beszervezését célozták.

A feladatok megoszlottak a BM és a HM hírszerzés (BM III/I. és MNVK/2) között, ám az összefogó szerv formálisan a BM III/I-B. Önálló Alosztálya volt, amely még hivatalos fejlécében is a PRESS Rezidentúra nevet viselte. Vezetője és munkatársai beköltöztek a MÚOSZ Népköztársaság útja 101. szám alatti székházába, s szorosan együttműködtek a szövetség vezetőivel, akik közül a kulcsfontosságú posztokon állók beszervezett hálózati személyek voltak, néhányan hivatásos állományú főtisztek.

Többször beszámoltunk arról a kihívó arcátlanságról, hogy mindig nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából tüntetik ki az Aranytoll-életműdíjjal a legirritálóbb, leggátlástalanabb besúgókat, a 34 évvel ezelőtt átmentett állambiztonsági ügynökök túltengő soraiból a legsárosabbakat, élükön a Moszkvában tanult és kiképzett hírszerző elvtársakkal. Mivel a szövetség zsidó-bolsevik döntéshozó testületeiben, bizottságaiban mindenkor (ma is!) túlsúlyban vannak a hasonszőrűek, így egymást javasolják, feldicsérik, megszavazzák, megtapsolják, s reklámozzák ízléstelenül a devalvált kitüntetéseket viselő csinált „legendák”.

Az elmúlt 34 év kevés volt ahhoz, hogy bármi elszámoltatás történjék a bűnös kollaborációról Siklósi Norberttől Róbert Lászlón és Megyeri Károlyon át Wisinger Istvánig a mai vezetőkkel bezárólag. Megtisztulás helyett az ásatag, korhatag múlt figurái lépnek elő ismét átlátszó ötletekkel, lejárt módszerekkel a megcsontosodott kádárista veterántól, László Ágnestől Kocsi Ilona elnök elvtársnőig.

Ami az idei nemzeti ünnepen történt a MÚOSZ székházban, az felülmúlt minden korábbit, a jelenlegi vezetők sem tanultak a múltból, csúsznak még mélyebbre a mocsárban. Az elnökség és a küldöttgyűlés két tiszteletbeli tagot választott, megillette őket az ezt tartalmazó oklevél és az egyhangú ünneplés. Micsoda meglepetés a két név:

  • Paul Lendvai, a Bécsbe disszidált közismert magyargyűlölő újságíró, a BM Hírszerző Csoportfőnökség (III/I-3-E) „Cole Michael” fedőnevű operatív (társadalmi) kapcsolata,
  • Nádasdy Ádám homoszexuális szépíró, nyelvművelő, buzijogi aktivista.
  • Paul Lendvai mellett így érveltek:

    Ő az egyetlen magyar, akinek papírja is van arról, hogy élő legenda. 2022. április 26-án az életművéért „élő legendaként” kapta meg a Concordia-díjat az osztrák parlamentben. A Concordia osztrák újságírói díj, amelyet 1998 óta évente ítélnek oda az emberi jogok, a demokrácia és különösen az információ- és sajtószabadság területén dolgozó kiemelkedő újságíróknak.

    Itthoni tevékenységéről azonban egészen mást idéztek annak idején azok, akik közelről és alaposan megismerték. Horváth József vezérőrnagy, a III/III-as csoportfőnök a legjobb tanárának nevezte Lendvait az Államvédelmi Hatóság szombathelyi belső karhatalmi ezredében. Kollégája, Vajda Péter r. százados, rovatvezető a Népszabadságnál: „Féktelen karrierista, mélységesen gyáva alak, karrierje érdekében senkire sincs tekintettel, saját szüleit is képes eladni.” Polgár Dénes (MTI, MTV), aki öt fedőnéven is szolgálta a BM Állambiztonsági Főcsoportfőnökségét, 1958-ban Bécsben járt, találkozott Lendvaival is, hazaérkezése után baráti körben azt mondta:

    Lendvai egyéni érvényesülése érdekében volt barátait is hajlandó kiszolgáltatni és bajba hozni. Hiúságánál csak az arroganciája nagyobb.

    Korábbi munkahelye, az Esti Hírlap párttitkárának véleménye szerint Lendvai karrierista, törtető személy.

    A BM hírszerzése mindezek ellenére elégedett Paul Lendvai operatív teljesítményével, 1963-ban megállapítja: „… egyike a legjobb társadalmi kapcsolatainknak”, hasznos, bizalmas anyagokat szállít, lojális hangvételű cikkeket ír. Operatív érdekből bármikor beutazhat az országba, szabadon jár-kel, politikai vezetők fogadják.

    1965-ben azonban már kritikai észrevételek is olvashatók a III/I-es csoportfőnökség összegezett tapasztalatai között: „Cole Michael” féktelen karrierista. Egyéni érvényesülése érdekében politikai meggyőződését teljesen feladta, ennek érdekében mindenre képes. Nagyképű, öntelt. Befolyásosságát és összeköttetéseit igyekszik mindenhol kihangsúlyozni. Erősen anyagias.” Viszont 1976-ban ismét jó pontokat szerez, amikor az 1956-os forradalom 20. évfordulója alkalmából nyugaton komoly visszaemlékezéseket rendeznek, ő azonban „az ellenforradalom ellensúlyozása érdekében” mindent elkövet, hogy az osztrák televízió 50 perces műsort készítsen Magyarországról. Bennfentesként hivatkozik arra: „Az ORF a kezemben van!”

    Hírdetés

    2011-ben munkatársunk írta róla az első átfogó tanulmányt saját kutatásai alapján. Itt olvasható: Dr. Ilkei Csaba: Paul Lendvai különös esete a BM. Állambiztonsági Főcsoportfőnökséggel

    De miért is gondoltuk, hogy a MÚOSZ jelenlegi vezetői nem tanultak a múltból, miért van olyan érzésünk, hogy nem először csúfolták meg nemzeti ünnepünket?

    Azért, mert jól emlékszünk rá: ezt már eljátszották egyszer 2016 márciusában. Akkor Róbert-Róth László újságírónak, a BM hírszerző csoportfőnöksége III/I-3 osztálya „SZT” állományához tartozó K-232-es szigorúan titkos főoperatív beosztott őrnagyának, „a külpolitikai riporterek doyenjének” adta át a tiszteletbeli tagságról szóló emléklapot Komlósi Gábor elnök, Collen Bell budapesti amerikai nagykövet jelenlétében, a sajtószabadság védelme és az antirasszista harc jegyében. (Itt írtunk róla.)

    Róbert-Róth (1926, Pécs, Müncz Erzsébet) 1945-ben belépett a Kommunista Pártba. Függetlenített funkcionárius a MADISZ-ban, a VIT Titkárság vezetője. 1950-ben kezdett dolgozni az MR külföldi adásainál, 1954-ben már rovatvezető. 1956. október 23-án a kirendelt ávéhás osztagok oldalán fegyveresen vett részt a Magyar Rádió védelmében. Decembertől 1962-ig a Népszava külpolitikai rovatának helyettes vezetője, akkor a Magyar Rádió tudósítójaként kiküldik Rómába, ahonnan 1965-ig jelent a belügyi hírszerzésnek. A hálózati titkos munkatárs eredményesen oldja meg feladatait a Vatikánban is a felderítés, a kapcsolatteremtés, az informátorok beszervezése területén, de sikeres a hazai egyházpolitikával együttműködni nem akaró „reakciós erők” nemzetközi lejáratásában, kiszorításában és megosztásában is. Hazatérve 1965-ben a Magyar Rádió és Televízió főmunkatársa.

    1968-ban az ügynökhálózatból átveszi a belügyi hírszerzés hivatásos állománya, ekkor lesz szigorúan titkos főoperatív beosztott őrnagy, akit aztán 1973-ban Saigonba küldenek diplomata fedéssel. Az ottani állambiztonsági rezidentúra vezetői azonban nem voltak megelégedve vele: sorozatosan megsértette a hírszerzés elemi fegyelmi és biztonsági szabályait, veszélyesen önállósította magát, s ezzel visszatérően konfliktusokat okozott.1974-ben hazarendelték. Itthon a hírszerzés vezetői, így Rajnai (Reich) Sándor és Bogye János megállapították, hogy Róbert őrnagy ismeretei, eszközei és módszerei amatőr hálózati színvonalon maradtak, ezért nem érdemes sem más hálózati beosztásban, sem központi állományban foglalkoztatni. 1974 májusában nyugállományba helyezték.

    A kudarc azonban nem töri le, hasonszőrű társai segítségével a rendszerváltoztatás kísérletének idején megszerzi a MÚOSZ elnöki posztját, az MSZP pedig 1990 tavaszán megpróbálja bejuttatni az első szabadon választott országgyűlésbe, de ez Budapesten mégsem sikerül. Vigaszdíjként hóna alá nyúl a MÚOSZ és a Mazsihisz, ezek a „segélyszervezetek” gyakran kitüntetik egymás tagjait. Így kapja meg az Aranytollat (1998), aztán a Táncsics Mihály-díjat (2004), majd a Pulitzer-díj után 2016-ban a MÚOSZ tiszteletbeli tagja címet. Itt írtunk még róla.

    Természetesen az idén is többféle elismerést ítéltek oda egymás közt, egymásnak az egy alomból valók. Itt van például a Magyar Sajtódíj, amelyhez nem kell semmilyen kommentár. Díjat kapott: az Átlátszó szerkesztősége; Ács Dániel, a 444 munkatársa, Halmai Katalin, a Népszava brüsszeli tudósítója.

    Ami az újságírók Aranytollát illeti, ott sincs semmilyen meglepetés, de van egy érdekes jelenség, ami ugyan nem új, ám visszatérően megfigyelhető az utóbbi években. Akik Moszkvában tanultak, dolgoztak, ott képezték ki őket, s attól kezdve a titkosszolgálatok sohasem vették le a szemüket róluk, érdekeik szerint tologatták őket a sakktáblájukon, máig szép karriert futottak be, egymás után töltötték be a különböző szerkesztőségek külföldi tudósítói posztjait. Hogy mondjunk egy-két példát is.

    Farkas József György ma a MÚOSZ külpolitikai szakosztályának örökös tiszteletbeli elnöke. Miután 1962-ben elvégezte moszkvai tanulmányait a Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében, az MTV moszkvai tudósítója lesz, majd a Népszabadság berlini, prágai, pozsonyi és bécsi tudósítója, pályája végén az Európai Tükör külpolitikai szerkesztője. Orosz, német, angol és hindi nyelven beszél.

    Most kapott Aranytoll Életmű-díjat Nemes Gábor (1948), aki a Lomonoszov Egyetemen végzett 1971-ben, 1978-tól dolgozott a Magyar Rádió külpolitikai rovatában, berlini, varsói, bonni, majd pekingi tudósító. Méltatója: Farkas Zoltán, a hvg munkatársa szerint Brüsszelt is megjárta, majd szó szerint a következőket mondta az ünnepeltről: „Imponáló, amikor Nemes Gábor az oroszországi belpolitikai fejleményekről tudósít a Klubrádióban – egyenesen Barcelonából. Hiába, egy jó moszkvai tudósító nem megy nyugdíjba, nem tud elszabadulni egykori tetthelye vonzásától.” Megjegyzi: orosz, angol, német, lengyel, spanyol nyelven kiválóan beszél, de boldogul franciául és egyes szláv nyelveken is.

    A laudátor rögtön hozzáteszi a gyökerekre utaló lényeges információt is: „Rátermettsége családi örökség. Édesapja, Nemes János a Magyar Rádió és a Népszabadság berlini és moszkvai tudósítója volt, majd Budapesten a Rundschau főszerkesztője.” Itt valami még kimaradt, mi tesszük hozzá: 1954-1956-ban a Magyar Rádió politikai adásainak főszerkesztője, 1957-től a Népszabadság rovatvezetője, olvasószerkesztője, szerkesztőségi titkára. Az MKP, az MDP, az MSZMP és az MSZP tagja, 1983-ban Rózsa Ferenc-díjat kapott. (Ez volt a kommunista újságírás legmagasabb elismerése.)

    Az idősebb újságírók közül néhányan még emlékeznek Martin Józsefre (1944), aki 1967-től dolgozott a Magyar Nemzetnél, 1982-től annak moszkvai tudósítója volt, hazatérve külpolitikai rovatvezetője, majd főszerkesztője, később párizsi és brüsszeli tudósítója, az Európai Újságírók Szövetsége magyar tagozatának alelnöke. Pályája végén ismét a Magyar Nemzet főmunkatársa, a Magyar Hírlap és a Vasárnapi Hírek főszerkesztő-helyettese. Pethő Sándor- és Táncsics Mihály-díjas.

    Az ő fiának, Martin József Péternek (1970) már nem kellett Moszkvába mennie azért, hogy lehessen valaki, itthon lett közgazdász, előbb a Világgazdaság munkatársa, majd a Figyelő főszerkesztője, később a vasárnapi Népszabadság főszerkesztője. A globális világ felől nyílt meg előtte az érvényesülés útja, a Transparency International Magyarország igazgatója. Ebben a minőségében hívták meg az idei március 15-i ünnepség szónokának. Ahogy az várható volt, igen kritikus beszédet mondott. Helyenként okkal. Tárgyilagosan meg kell állapítanunk, hogy az átmentett állambiztonsági múlt tisztázatlanságának súlyos következményeit a mai ellenzék is szóvá teheti. Amit a politikai elit nem akart vagy nem tudott megoldani az elmúlt 34 évben, azt Orbán Viktor sem fogja már. Nem akarja tisztába tenni az ügynökkérdést, ellenkezőleg, igyekszik teljesen eljelentékteleníteni azt, s végleg negligálni. Tehát nem lesz számonkérés a közéletben, a közvéleményt formáló személyiségek körében. S ez feltehetően akkor is így lenne, ha ő maga nem lett volna bizonyítottan a katonai elhárítás operatív (társadalmi) kapcsolata, apósa, Lévai István pedig az ÁVH ügynöke. A cél érdekében néha meg is alázza érintett embereit. Nézzék meg jól az alábbi képet.

    A tavaly novemberi Fidesz-kongresszus két műsorvezetőjének olyanokat állított a színpadra, akik okkal érezték magukat kényelmetlen helyzetben.

    Szita Károly, Kaposvár polgármestere, a BM III/II. „Krakus Péter” fedőnevű titkos megbízottja. Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter pedig súlyos állambiztonsági terhet hozott magával a miskolci szülői házból: apja, Varga László szállodaigazgató, a BM III/II főoperatív beosztású tisztje (T-17) hálózattartó munkát végzett. Több kristálytiszta múltú, rátermett, kellemes kisugárzású fideszes örömmel vállalta volna a feladatot.

    [Befejezésül csak zárójelben engedjenek meg egy példát a NER cinizmusára, ha már Szita Károly szóba került. A tipikusan Fidesz uralta megyei jogú város, Kaposvár nemcsak „Krakus”-hoz ragaszkodik, hanem az 1992-ben díszpolgárrá választott ávéhás besúgó Hanák Péter történészhez is. Hanák (1921. augusztus 9., Kaposvár, Márkus Anna, – 1997. október 6., Budapest) kispolgári zsidó családból származott, Kaposvárott érettségizett, Csepelen dolgozott vasesztergályosként, 1942 és 1944 között munkaszolgálatos előbb Magyarországon, majd Galíciában. A nyilas hatalomátvétel után átszökött a szovjet csapatok által elfoglalt Ungvár környékére. A Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán 1948-ban szerzett történelem tanári diplomát. Forrófejű marxistaként és elszánt sztálinistaként önként jelentkezett besúgónak az ÁVH-nál már 1949-ben. Alantas szerepeket bíztak rá a Teleki Intézet polgári történészeinek, köztük Kosáry Domokosnak az ellehetetlenítésében, de csak 1952. március 27-én szervezte be az ÁVH I. Hálózati Főosztályának 3. Osztálya, a kémelhárítás „Halász Pál” fedőnéven. Példátlan karrierista vággyal teljesítette legdurvább megbízatásait is. 2004-ben emléktáblát is kapott egykori lakhelye falán Kaposvárott, a Kontrássy utca 8. szám alatt. Jobb érzésű helyi lakosok, kormánypárti értelmiségiek, soraikban egy Rózsa Ferenc-díjas filmrendezővel, kérték, hogy vonják vissza tőle a díszpolgári címet. A Szita Károly polgármester és dr. Kéki Zoltán jegyző vezette városi bürokrácia azonban mindenkor méltatlanul ellenállt, hivatkozva a helytörténészek (!) eltérő véleményére. A cselekvőképtelen ellenzéki pártok pedig bambán bámulják a besúgó emléktábláját ma is, de nem tesznek semmit. Inkább a tv-kamerákat keresik, szívesen megállnak előttük friss frizurával, mert szerepelni azt szeretnek, kapnak 20 másodpercet, elmondják előkészített 3 mondatukat, és ezzel teljesítették is a heti propagandafeladatukat. A szégyenteljes díszpolgár pedig marad. Így békés az átmenet már 34 éve.]

    Kuruc.info


    Forrás:kuruc.info
    Tovább a cikkre »