Mindenki átmegy élete során több eszmei szakaszon, amikor a dolgokat egy adott módon látja, gondolja.
S jellemzően szinte minden szakaszból marad valami az emberben.
A napokban végig gondoltam, vajon mi maradt bennem abból a szakaszból, amikor – a szó mai magyar értelmében – baloldali voltam, azaz amolyan progresszív liberális, ez mondjuk 1984-1993 között lehetett.
Arra jutottam: egyetlen dolog maradt bennem akkorból. S ez a nemzeti romantika komolyan nem vétele.
Nacionalista persze most se vagyok, csak másképp vagyok antinacionalista, mint akkoriban, de ettől még elérzékenyülhetnék a nemzeti romantikától. Viszont erre képtelen vagyok.
A különböző hőseposzok, lelkes cselekedetek dicsőítése, fényes múltat bemutató alkotásoktól máig idegenkedem.
Racionálisan persze megértem, hogy ezekre szükség van. Kellenek jelképes dolgok, nem elég a tartalom, külső is kell. Nem lenne teljes egy Húsvét se, ha csak megemlékeznénk a feltámadásról, igenis kell az a kalács is, egy díszítés csak, de összetartást hoz, s nélküle nehezebb lenne a tartalom elmondása.
Ugyanez a nemzeti közösség. Kell az a díszítés, megértem racionálisan, bár nekem személyesen egyáltalán nem kell.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
