Nemzeti csalóka: vigyázat!

Guinness rekordra készül a ‘Nemzeti Maraton’. Vagy nemzeti lehúzás? Álbaleset, álújságíró modell, hamisított kép, végrehajtás alatti cégek, több száz átvert magyar ember, fenyegetőzés. Láthatóan bulvár újságokat is megvásároltak, hogy reklámozzák a gigacsalást. A rendőrségnek, ügyészségnek kellene lépnie hivatalból. Nyomozás ugyan jó ideje folyik a főkolompos ügyeiben, de elég lagymatagon, hiszen szabadlábon szervezheti a következő pilótajátékát (formailag nem az, de lényegét tekintve igen).

Őrület! 200 városban kettőszázezer versenyző fog részt venni – állítják. A hatalmas szervező munka elvégzésre idén február 4-én kezdték el toborozni az embereket. Elképzeléseik szerint, szűk kettő hónap alatt a következőket teszik: összeszedik a szükséges szervezőket, kiképzik őket a munkára, majd megszervezik a Nemzeti Maratont, ami alig másfél hónap múlva, 2014. március 30-án startol!

No, itt álljunk meg egy pillanatra! Itt valaki nagyon át akar minket verni. Egy kis középiskolai osztálykirándulás szervezése tovább tart, ezek meg világrekordot akarnak dönteni úgy, hogy még csak most gyűjtik hozzá az embereket?! Piszkáljuk meg egy kicsit a felszínt!

Ki a Nemzeti Maraton fő szervezője? Nem akárkire bukkantunk: maga a Kouko-kai Sportegyesület, amelynek vezetője Huszár Antal 4 danos karate mester, aki mostanában sokat szerepelt sok helyen. Tavaly év végén azzal tűnt fel, hogy fejre esett – állítólag.

Történt, hogy a volt barátnőjét éjjel háromkor meglepte, de valaki kihívta a rendőrséget. Huszár Antal úgy döntött, hogy a kiérkező rendőrökkel nem akar találkozni, ezért a kerítésen átugorva próbált „hősiesen” távozni, de elvétette az ugrást, és a tarkójára érkezett. A mentők bevitték a Tatabányai kórházba, ahonnan szinte azonnal saját felelősségére távozott.

Huszár Antal médiajelenléte e pillanattól hatalmas lendülettel felívelt. Interjúkat adott, jó sokat, meg cikkek is megjelentek szép számmal, de olyan írók tollából, akik korábban nem voltak sajtószereplők. Sokan úgy sejtik, hogy maga Huszár úr írogat számos álnéven, a volt barátnő kárára. A biccent nyakú karatemestert két héttel később megműtötték, csak most már Győrben. Furcsa fotók jelentek meg. Az egyik színes kép mutatja, hogy ott fekszik a kórházi ágyán, néhány vezeték lóg belőle. Ezek közül az egyik a fülhallgatójáé.

http://www.bakonyihirmondo.hu/sites/barikad.hu/files/huszartonchi_0_0.jpg

Egy másik cikkben is megjelent ugyanez a fotó, csak egy kicsit retusálva, ugyanis itt már kapcsoltak, s kifotoshopolták belőle a fülhallgatót, s úgy tűnik, mintha a füle alá menne egy kórházi vezeték.

http://www.bakonyihirmondo.hu/sites/barikad.hu/files/huszartonchikorhaz_0.jpg

A kettő, ami ugyanaz, együtt.

Hírdetés

Aztán igyekeztünk megtudni, hogy ki az a csinos újságírónő (“Molnár Anna”), aki a cikket írta, és még csábos fotót is mellékelt saját magáról. Nem jutottunk nyomára. Cserébe viszont megtaláltuk a fotóját egy modellügynökség kínálatában. A hölgy természetesen nem újságíró és nyilvánvalóan nem ő alkotta a megrendelésre gyártott hamis hírt.

http://fotosarok.hu/contents/images/ugynokseg/szolgaltatas/modell02.jpg

Itt valaki nagyokat hazudik! Boncolgassuk tovább, mit csinál Huszár Antal, ha éppen nem ugrál mások kerítésén?

Ő vezeti a KOUKO-KAI Shotokan Karate Do Sportegyesületet, meg a KOUKO-KAI International Kft-t. Három végrehajtás is van éppen ellenük, akik közül az egyik jogosult az Adóhatóság. Több mint egy éve képtelenek kifizetni az adótartozásukat. Ez csak azért érdekes, mert a Nemzeti Maraton hirdetésében azt írják, hogy: „A résztvevő közösségek 1 milliárd forint értékű sport- és művészeti támogatásban részesülnek!”

Bevalljuk, ezt nem teljesen értjük. Nagyon jól hangzik, de ki az, aki kifizeti azt az ezerszer egymillió forintot? Sikerült rábukkannunk a Kouko-kai korábbi hirdetésére, ahol kereken 3 milliárd forint támogatással kecsegtették leendő ügyfeleiket, amelyről azt állították, hogy ezt saját forrásból teremtették elő. Már akkor is volt végrehajtás ellenük!

Sikerült néhány volt Koukokai-os munkatársra is bukkannunk, akiktől megtudtuk, hogy jó pár büntetőfeljelentés, munkaügyi per, meg polgári per van a Kouko-kai ellen. Ha ránézünk az Internetre, bőségesen találunk olyan cikkeket, fórumoldalakat, ahol izzik a hangulat.

Mint ebből a cikkből kiderül, nem csak magánszemélyeket, hanem közintézményeket, óvodát, egyesületet, könyvtárat is átvertek egyebek között: http://www.varpalotai-hirhatar.hu/hirek/botranyos-mukodes-a-kouko-kai-nal

A tevékenységét leleplező újságírót Huszár folyamatosan fenyegeti telefonon, sms-ben: http://www.varpalotai-hirhatar.hu/hirek/a-folytatas-nyilt-fenyegetes

Leginkább az a probléma, hogy a Kouko-kai meghirdet valami jól hangzó, bőséges keresetet ígérő állást, aminek betöltéséhez el kell végezniük a cég által nyújtott továbbképzést. A képzés elején be kell fizetni egy komoly, százezres nagyságrendű összeget. Ezek után kiderül, hogy kamu az egész, és emberek százai maradnak hoppon.

Valóban vannak előadások, de azokon Huszár Antal meséli el, hogy miként működik a cége, miként kell a dolgozóknak elvégezniük a munkájukat. A dolgozók által befizetett rengeteg pénz meg valahol eltűnik, s a NAV képtelen behajtani a cég adótartozását.

Itt érkezünk vissza a Nemzeti Maratonhoz. Vajon mennyi bizalmunk legyen egy olyan cég rendezvénye iránt, ahol ilyen sok a baj. Az apród.hu-n ( http://aprod.hu/hirdetesek/hirdeto/q9hX/ ) elérhető Nemzeti Maratonos hirdetések arról szólnak, hogy lesz egy világraszóló, folyamatos, soha le nem álló eseménysorozat, ahová dől a pénz, ahová tömeges felvétel van.

Az álláshirdetések szinte teljességgel megegyeznek a korábban meghirdetett Kouko-kai-os álláshirdetésekkel. Lényegében ugyanazt kell csinálniuk a most belépőknek, ami miatt oly sokan tettek már feljelentést a Kouko-kai ellen.

Most is ígérik a szakmai oktatást, most is ígérik az alapbért és a jutalékokat, no meg ezen felül prémiumot is. Ahhoz, hogy ezt a tejjel-mézzel folyó kánaánt megkapja valaki, csak az kell, hogy sportosan elegáns megjelenése legyen, fel tudjon mutatni bármilyen szintű sportolói vagy művészeti múltat és azt, hogy vállalja a magyar nemzeti értékek és érdekek képviseletét. Szakmai tudásra nincsen szükség.

Az általunk megismert volt munkatársak úgy tudják, hogy már az ügyészség is elrendelt egy nyomozást a Kouko-kai ellen. Valahogy az az érzésünk, hogy érdemes lesz odafigyelni a Nemzeti Maraton megvalósulására, mert ritkán látni olyan zűrös hírnevű céget, mint ez a Kouko-kai. Vajon azok a polgármesterek, akik tervezik, hogy befogadják a Nemzeti Maraton eddig nem ismert programjait, mit tudnak erről a történetről?

magyarhajnal.com


Forrás:magyarhajnal.com
Tovább a cikkre »