Nemzetgyalázás

Akik leírják, hogy az Alaptörvény preambuluma, a nemzeti hitvallás a magyar történelem egy sajátosan eltorzított narratívája, azok a történelemhamisítás húrjait pengetik. „Az alábbi jelentést független magyar értelmiségiek állították össze, hogy tájékoztassák a hazai és a nemzetközi közvéleményt, valamint az európai intézményeket arról, milyen súlyos károkat okozott Magyarországon a 2010 óta regnáló Orbán-rendszer az oktatás, a tudomány, a kultúra és a média területén. A jelentés megírását az indokolta, hogy az egymást követő Orbán-kormányok nemcsak a jogállamiság és a politikai, szociális jogok tekintetében, hanem az itt tárgyalt kulturális területeken is szisztematikusan szembemennek az Európai Unió alapelveivel, értékeivel és normáival, azokat tudatosan megszegik.”Így kezdődik egy, a szoclib barátaink által ismét kitenyésztett, 82 oldalas gyöngyszem, amely a Háttal Európának – a kultúra, az oktatás, a tudomány és a média leépítése Magyarországon 2010–2019 címmel mostanában juthatott el az európai intézményekbe, felvázolva azt az iszonyatot, amelyet Orbán Viktor zúdított hazánkra. A Tavares- és a Sargentini-jelentéshez adott magyar segítséghez képest annyi a különbség, hogy most megismerhető a teljes tanulmány és a szerzők neve.A „független magyar értelmiségiek” névsora a következő: Bajomi Iván, Bozóki András, Csáki Judit, Enyedi Zsolt, Fábián István, Gábor György, Gács Anna, Galicza Péter, Gyáni Gábor, Haris Andrea, Heller Mária, Jászay Tamás, Kenesei István, Klaniczay Gábor, Krusovszky Dénes, Kubínyi Kata, Kulcsár Valéria, Lővei Pál, Máté András, Mélyi József, Nagy Gergely, Pásztor Erzsébet, Polyák Gábor, Radó Péter, Rényi Ágnes, Rényi András, Sirató Ildikó, Tőkei Éva, Váradi András és Vásárhelyi Mária.Az az iromány, amelynek már az első mondata, első fordulata ordenáré hazugságot tartalmaz, azonnal szemétbe való. A szerzők ideológiai hovatartozása ugyanis megkérdőjelezhetetlen. Eddigi ismert tevékenységükből süt a jobboldali, nemzeti, keresztény eszmékkel való szembenállás. Hogy csak néhány nevet emeljek ki: Bozóki András a Gyurcsány-kormány kulturális minisztere, a CEU oktatója. Csáki Judit újságíró, akinek a fia mellesleg a Momentum külkapcsolati koordinátora. Enyedi Zsolt a CEU professzora és rektorhelyettese, Polyák Gábor pedig a Mérték Médiaelemző Műhely vezetője, amelynek fő támogatója a Nyílt Társadalom Alapítvány. Vásárhelyi Mária szociológus azokról a Facebook-bejegyzéseiről is ismert, amelyekkel Soros György Nyílt Társadalom Alapítványának Budapestről való távozását siratta el. És így tovább. Ennyit az értelmiségi szerzők függetlenségéről.Persze azzal nincs semmi gond, ha valakik másként gondolkodnak, mint a keresztény, konzervatív oldal képviselői, csak gyomorforgató, ha függetlennek nevezve magukat objektív nézőpontot hazudva gyalázzák a kormányoldalt. Ráadásul ezzel a hazugsággal igyekeznek megtéveszteni európai intézményeket, egyben hülyének nézik a közvéleményt. Ha ezek után erkölcsi hazaárulónak tekinti őket a jobboldal, az a legkevesebb.Hogy az ideológiai vádaskodás leggyomorforgatóbb megállapításaival nem terhelem az olvasót, azt csupán a kollektív agyvérzés esélyének csökkentése érdekében teszem. Inkább idézek néhány olyan eszement csúsztatást és hazugságot, amely már a fantázia világába tartozik. Például: „Az ideológia aktuális finomhangolását szolgálják Orbán többórás péntek reggeli rádiós beszédei.” Hát mélységes sajnálattal kell megállapítanom, hogy a miniszterelnök nem minden pénteken beszél a közmédia rádiójában, s azt is csupán fél nyolctól nyolcig, tehát fél órán keresztül teszi. Egyébként pedig nem beszédet tart, hanem szerkesztői kérdésekre válaszol.Egy másik csúsztatás: egy elemző a 2015-ös PISA-adatok kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy „a magyar 15 éves diákok szövegértési és természettudományos eszköztudása drámai, az EU-tagországok között a legnagyobb mértékben romlott, matematikai kompetenciáik pedig megrekedtek a 2012-ben mért nagy teljesítményromlás szintjén.” A PISA 2019-es felmérése szerint ugyanakkor „a magyar tanulók a 2015-ös eredményekhez képest jobban teljesítenek. A magyar diákok eredményei mindhárom mérési területen – a szövegértésben, matematikában, természettudományban – javultak. Magyarország eredménye megközelíti a világ legfejlettebb országait tömörítő OECD átlagát.” A jelentés lezárásának napja 2019. október 31. Naná, hogy a depresszív adatokat tartalmazó 2015-ös eredményeket kell bemutatni, mert így, bár nem naprakész a vélemény, de legalább igazán lehangoló.Egy harmadik hazugság a műemlékvédelemmel kapcsolatos. „Állami szinten – óriási propagandával megtámogatva – csak néhány egyedi projekt folyik, leginkább néhány régen elpusztult épület hamis nemzettudatot építő, valódi műemléki munkának nem tekinthető, viszont nagyon drága és teljesen értelmetlen rekonstrukciója. Az intézményes állami műemlékvédelem megszűnt Magyarországon.” Idézet a Miniszterelnökség honlapjáról: „2016-ban kezdődött a program [a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram], amelyben 15 régi vár és 19 kastély újult meg. 2020-tól a program fejlesztési keretében összesen 34 műemlék újul meg. Több mint 60 milliárd forintos európai uniós és hazai forrás áll rendelkezésre a fejlesztésekre. 2019-ben valamennyi helyszínen befejeződött a kutatási és a régészeti tevékenység, a kiviteli tervek és a komplex kiállítási forgatókönyvek is elkészültek, 9 épületnél a felújítás már 2020-ban befejeződik, 14 esetben pedig már megkezdődött a kivitelezés vagy a műemlék közvetlenül a kivitelezési munkálatok megkezdése előtt áll.” Hát így szűnt meg az intézményes állami műemlékvédelem.És ebben a szellemben a kultúra, a tudomány, az oktatás és a média minden területe és sok polgári gondolkodású vezető személy szerint is megkapja a magáét.Ha sommásan szeretném a jelentés lényegét megfogalmazni, a független értelmiségeknek alapvetően három gondjuk van az Orbán-kormánnyal. Az első a kormány nemzeti hitvallása, a második a kereszténység felvállalása, a harmadik a puszta létezése. És még egy, ami felháborító: a nemzeti összetartozás, amelyet „a kormányzati diskurzus faji, vérségi alapon határoz meg, és a magyar őstörténet és legendárium szimbólumaira épít”.Néhány további, könnyebben emészthető idézettől azért nincs szívem megfosztani az olvasót.(…)Emlékeztetnem kell magunkat arra, hogy az Országgyűlés 1921-ben elfogadott egy alkotmányos jelentőségű törvényt az állami és társadalmi rend fokozottabb védelméről, amely többek között így rendelkezett: „Aki olyan valótlan tényt állít vagy terjeszt, amely alkalmas arra, hogy a magyar állam vagy a magyar nemzet megbecsülését csorbítsa vagy hitelét sértse, vétséget követ el, és öt évig terjedő fogházzal büntetendő.”Talán ma is lenne ilyenre igény.Tovább a cikkhez

Hírdetés


Forrás:szilajcsiko.hu
Tovább a cikkre »