Nemi szerv mutogatás és inzultálás a Nyugati téren – a rendőrség keresi őket

Olvasónk hívta fel a figyelmünket arra az esetre, hogy kedd délután, két illuminált állapotban lévő fiatal férfi inzultálta a BKK egyik ellenőrét a Nyugati téren. A rendőrségre már feljelentés is érkezett az ügyben.

A beszámoló szerint szeptember 29-én kedden, délután 13:50 és 14:05 óra közötti időben a Budapest VI. kerület Nyugati téren, a 4-es/6-os villamos Margit híd felé tartó megállójában arra lett figyelmes, hogy két nem éppen tiszta állapotban lévő férfi a BKK egyik jegyellenőrét fenyegette. Többek között, maszk nélkül az arcába ordított, szidta és még lökdöste is. 

„Látva, hogy a BKK-ellenőr közvetlen fizikai fenyegetettségben van és testi épsége is veszélyben forog, az illető segítségére siettem és próbáltam kimenteni őt a fenyegetőző két személy közeléből. Időközben megérkezett a BKK-ellenőr munkatársa is a helyszínre, akit szintén fenyegettek. Mindketten higgadtan tűrték a szidalmakat, ugyanakkor a fenyegetőzések hosszú perceken át nem enyhültek”

– írta olvasónk, hozzátéve: abban a pillanatban úgy döntött, hogy mobiltelefonjára veszi az eseményeket. 

Mint kiderült, – a szóban forgó videofelvétel tanúsága szerint – az elkövetők egyike közvetlen közelről a BKK-ellenőr felé fenyegető és agresszív hangnemben beszél, követeli, hogy „kérjenek tőle bocsánatot” és sérelmezi, hogy őt – vélhetően valamelyik ellenőr – „lekurvaanyázta”. Szintén elhangzott, hogy az illető elismeri, – néhány pillanattal korábban – lehúzta a nadrágját, azért, hogy (vélhetően az ellenőr munkatársa) „szopja le a fa**át”.

Hírdetés

Miután a két személy észrevette, hogy videóra veszi olvasónk a történteket, elkezdték immáron őt fenyegetni, s egész egyszerűen nem engedték, hogy felszálljon a villamosra. 

„A villamosra felszállni perceken át nem hagytak, őrjöngve, ordibálva folytatták garázda magatartásukat. Folyamatosan provokáltak, hogy üssem meg őket először, illetve megfenyegettek, hogy szétszurkálnak és szétba**nak „itt mindenki előtt” 

– mondta.

Ezután, hogy tovább provokálják, az egyik elkövető két alkalommal is olvasónk arcába vágta a telefonját. Ráadásul időközben további „barátok” csatlakoztak az elkövetőkhöz, akik ettől még bátrabbak lettek. Olvasónk ekkor azt mondta, hogyha kell megvárja a rendőröket szívesen. Ettől azonban megijedtek és némi szitkozódás után távoztak a helyszínről. 

Olvasónk jelezte, hogy feljelentést tett a rendőrségen, s képeket, illetve az elkészült videófelvételt is elküldte a hatóságoknak, remélve, hogy mihamarabb elkapják őket. 

Az ügy jelenlegi állása szerint a VI. Kerületi Rendőrkapitányság garázdaság, személyi szabadság megsértése, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és szeméremsértés bűncselekmények gyanújával indított büntetőeljárást ellenük. Az elkövetőket jelenleg (a cikk megjelenése pillanatában – szerk.) is keresi a rendőrség 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »