Németországi multikulti: saríarendőrség és saríaövezet Wuppertalban

Németországi multikulti: saríarendőrség és saríaövezet Wuppertalban

Az iszlám jogrendszer, a saría előírásainak tiszteletét számon kérő “vallásrendőrök” jelentek meg a németországi Wuppertalban, a rendőrség eljárást indított a csoport valamennyi tagja ellen.

Az Észak-Rajna-Vesztfália tartománybeli városban 11 személy ellen indítottak eljárást a gyülekezési jog gyakorlásáról szóló törvény megsértése miatt. A hatóságok nem tűrik, hogy bárki is megfélemlítse vagy provokálja a polgárokat – mondta Birgitta Radermacher városi rendőrkapitány, hangsúlyozva, hogy “az erőszak monopóliuma kizárólag az államot illeti meg” – írta a Rheinische Post című lap pénteken online kiadásában.

A 19 és 33 év közötti férfiak narancssárga mellényt viseltek Shariah-Police (Saríarendőrség) felirattal, és belvárosi játéktermekben, török üzletekben, szoláriumokban jelentek meg. Felszólították a tulajdonosokat és vendégeket, hogy ne fogyasszanak alkoholt, és tartózkodjanak a szerencsejátékoktól.

A belvárosi utcákon szórólapokat osztogattak, amelyeken a Shariah-Controlled Zone (Saríaellenőrzés Alatt Álló Övezet) felirat állt, és egyebek közt az, hogy tilos a zenehallgatás, a koncertlátogatás, a kábítószer-fogyasztás és a prostitúció. Megjelentek szórakozóhelyeknél is, megpróbálták lebeszélni az oda igyekvőket, hogy belépjenek, és zaklatták azokat, akik nem akartak szóba állni velük.

Az önjelölt erkölcsrendészek a világi államot elutasító, a saría alapján működő állam kiépítésére törekvő szalafista irányzat hívei. Esti őrjárataikról videót készítettek, és közzétették azt az interneten. Közölték, hogy hamarosan a tartomány más városaiban is megjelennek.

Észak-Rajna-Vesztfália a németországi szalafista szubkultúra egyik központja. Az alkotmányvédelmi hivatal (BfV) – a német belső elhárítás – legutóbbi éves jelentése szerint a szalafizmus a leggyorsabb ütemben terjedő szélsőséges iszlamista irányzat Németországban, híveinek száma tavaly nagyjából 5500 volt, ami jelentős növekedés az egy évvel korábbi 4500-hoz képest.

A szalafista szubkultúrából származnak sokan azok közül, akik Németországból a Közel-Keletre utaznak, hogy csatlakozzanak a szíriai polgárháborúban részt vevő, illetve Irakban felkelést folytató radikális iszlamista fegyveres csoportokhoz, elsősorban az Iszlám Államhoz. A BfV több mint 400 kiutazóról tud. Többen már visszatértek, köztük 25 olyan személy lehet, akik harci tapasztalatokat szereztek Szíriában.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »